Dél-Kelet Ázsia - Második bejegyzés
Érdekes jelenség vehető észre Thaiföldön. Elég gyakran látni idős nyugati férfiakat - sokszor ükapa korúakat - ahogy helyi, fiatal lányokkal császkálnak. Kéz a kézben, boldog párként kirándulgatnak, étkeznek, randevúzgatnak. Mint kiderült fizetett barátnők ezek a hölgyek. Na most, nem hiszem hogy egyedül lennék aki azt gondolja hogy ez csöppet visszataszító, igaz? Persze, mindent lehet relativizálni. Kifogásokat találni, a férfi nézőpontja alapján racionalizálni a helyzetet. A lányt nem kényszeríti senki, beleegyezett, kell neki a pénz, a szegény öreg csak magányos, tehát nem egy oldalú a tranzakció, és a többi... Mindezek ellenére mégis azt gondolom hogy a legjobb az lenne ha ahelyett hogy a vén szatír kihasználná egy fejlődő országban élő fiatal lány gazdasági helyzetét a saját perverz vágyai érdekében, lenne annyi gerinc benne hogy szépen betopogjon a fészer mögé egyedül meghalni. - Természetesen ez csak egy félkomoly gyűlöletbeszéd volt.
Csiangmajban ez a jelenség nagyon erősen látható. Ettől eltekintve megvett magának a város. Remek kaja, gyönyörű templomok, laza hangulat. Egy óvárosban megtett késő délutáni séta is nagyon jó kikapcsolódás, de persze annál több minden lelhető fel a városban, és környékén. Pluszt adott az is hogy a szállásunkon általában mosolyogtak, reggelente rögtön kávéval kínáltak, és mindenben segítőkészek voltak.
Számunkra viszont gondot jelentett hogy a régió hatalmas, és rengeteg a látnivaló. Ezek a látnivalók pedig sokszor száz kilométer körüli távra vannak. Mint például a Doi Inthanon is, Thaiföld legmagasabb csúcsa (2565 m), ami számunkra itt a fő attrakció volt. Semmi probléma nem lenne, hisz robogót olcsó bérelni, az idő tökéletes hozzá, csak az a gond hogy mi Endrével túl férfiatlanok vagyunk ehhez. Na jó, ez nem túl igazságos, hisz Endrének jogosítványa sincs rá (nem mintha itt bárki kérné a bérlésnél), nekem van, de picit fosok a dologtól, plusz a motoros közlekedést nem tartom túlzottan biztonságosnak, főként ázsiai hegyeken. Na de mit szépítsük, itt kislányok napi szinten robogóznak valószínű papír nélkül, mi pedig - szakállas férfiak - félünk felülni rá. Ez van, én megbékéltem vele (kit akarok átverni --> üvöltő sírás).
Tehát milyen opciók maradnak. Tömegközlekedés nem játszik, merthogy oda nincs. Marad a privát taxi - de hát annyi pénz a világon nincs - és a szervezett túra. Utóbbival mentünk természetesen. Jó pár irodát végigjártunk mire egy helyen értelmes árat ajánlottak. A hegycsúcson kívül egy törzsi falu, két vízesés, és két sztúpa (jellegzetes buddhista templom) mellé adtak ebédet is.
Reggel nyolc emberrel egyetemben minket is felvett a kisbusz. Elég személytelen volt az utazás, mindenki elvolt magában, vagy a saját kis társaságával. Nem igazán zavart a dolog, amíg látom amit akarok, és nem köpnek pofán, elvagyok. A túravezető egy vékonyka thai fickó volt. Normális, nagyjából informatív, néha még a poénjai is működtek.
A két vízesés közül az egyik, a Wachirathan azt hiszem a legszebb amit valaha láttam. "Pedig én aztán láttam már jó párat." Bocsánat.
Thaiföld legmagasabb pontját egy mohaerdőben találjuk. Emlékűvel jelölték meg. A kilátásért a két buddhista sztúpához kellett menni, nem sokkal lejjebb. Ez sem volt semmi. Mind a templomok, a kert mellettük, mind a kilátás szemet gyönyörködtetőek.
A törzsi falu annyira nem nyerte el a tetszésemet abból az okból kifolyólag hogy tele volt tömve turistákkal. A helyiek láthatóan irritálta hogy egy kiállítás részeiként vannak jelen a saját otthonukban. Nyilván bevételi forrás számukra, de kétlem hogy az ügynökségek igazságosan osztanák el az egészből bejövő profitot. Azért az ott termesztett kávé nagyon finom volt, és összességében remek napot zártunk.
Saját magunk is szerveztünk egy napos túrát. Kibuszoztunk város szélén lévő állatkerthez, ahonnan indult egy ösvény fel a közeli hegyre. Trópusi erdőn keresztül jutottunk el a kétezer méter magasan lévő vízeséshez. Egyik pillanatban "autentikus dzsungel gyerek vagyok!" ezt rögtön követte a "ki a f*szom tette ide ezt a farönköt?!" Visszafelé még az állatkertbe is beugrottunk. Nyugis hely volt, nagy területen elnyújtva. Azt hiszem aznap lekutyagoltunk úgy huszonöt-harminc kilométert. A buszon hazafelé pedig hallgathattuk ahogy a sörhasú, testhez álló piros pólót viselő férfi azt magyarázta fiatal thai "barátnőjének" hogy igazán mosolyoghatna többet a randevúk közben.
Másnap délben szálltunk a Csiangraji buszra, itt már csak egy köpés választ el Laosztól.
