Dél-Kelet Ázsia - Első bejegyzés

Bő egy hete indultunk útnak Bangkokba Endre pajtásommal. A vártnál kétszer hosszabb repülőút, három nap Bangkok, és egy hosszú vonatozás után már Chiangmajban vagyunk, Thaiföld északi csücskének kellős közepében. Az Ázsiában töltött öt hetünk alatt 3800 kilométert tervezünk le-tömegközlekedni Bangkoktól Saigonig (mai nevén: Ho Si Minh város) nagy kört téve Thaiföld északi részén keresztül, egy megállóval átszelve Laoszt, majd Hanoitól a part mentén le a már említett Saigonig. Ahonnan aztán visszarepülünk Bangkokba, onnan pedig haza. Mivel az utunk nem megtett részéről még képtelen vagyok beszámolni, az első napokról fogok mesélni. De előtte itt egy kép az útvonalunkról.

Mikor megláttam hogy az Indiai Jet Airways másfél órás átszállási idővel szervezte meg a repülőutunkat Bangkokba, picit aggódni kezdtem. Féltem hogy le fogjuk késni a csatlakozást Mumbaiban, de azért reméltem hogy minden flottul megy majd. Még akkor is mikor kiírták a harmincöt perces késést. Indiai társaság lévén ebből természetesen két óra lett. A poggyászledobásnál a lány biztosított róla hogy el fogjuk érni a csatlakozást. Mikor beszállás előtt ötödjére kérték türelmünket elképzeltem ahogy a legénység zavartalanul issza a chait. Mert hát számukra az idő eléggé relatív fogalom.

- Teát, vagy kávét kér az úr?

- Igen. - Endre nem volt már túl friss szellemileg nyolc óra utazás után. Az utaskísérő csak mosolygott egyet, és öntötte a kávét. Még Mumbai közelében sem voltunk, de már tudtuk hogy le fogjuk késni a csatlakozást. Miután leszálltunk a nemzetközi transzfer pultnál ülő hölgy közölte hogy tizenkét órát várnunk kell a következő gépre. A terminál egyik éttermében kapunk majd ebédet, és vacsorát. De legalább bocsánatot nem kért. El is veszítette volna minden tiszteletem, hisz mint tudjuk a bocsánatkérés a gyengeség jele. Ezután áttapogatott egy lekezelő bajuszos katona, és meg is kezdhettük a várakozást a terminálban. Ezen a ponton azt hiszem kezdhettünk elég büdösek lenni. Az étel viszont elég jó volt. Rizsa, meg csirke indiaian fűszerezve. Egy ideig székeken szenvedtünk, de később találtunk üres kanapékat ahol le tudtunk dőlni aludni is.

Harmincnégy óra utazás, várakozás, izzadás, és sopánkodás után érkeztünk meg Bangkokba. A fáradtságtól félrészegen próbáltunk navigálni a városban. Bár kinéztem az utat neten, a magasvasútról leszállva valahogy nem sikerült megtalálni a helyi járatos buszmegállót, így egy arra botorkáló diáklányra támaszkodtunk, aki mint később kiderült teljesen rossz irányba küldött el. Rá se ránts, a legközelebbi közértben már jó infót kaptunk, és nem sokkal később már a buszon magyarázta egy hölgy hol szálljunk le. A hostelben mosollyal fogadott az indiai recepciós, még a reptérről felhívtam hogy késni fogunk. Ingyen áttette a foglalásunk. Ezzel picit sikerült enyhítenie a népe iránt érzett átmeneti dühömet.

Rövid gondolkodás után sikerült rájönnöm most miért élveztem sokkal jobban Bangkokot mint legutóbb. Három éve a Khao San roadon szálltunk meg. A legnyüzsgőbb turista utcán a városban. A hátizsákosok Mekkájának szokták nevezni, de én főszezonban inkább nevezném irritálónak a mindkét irányban folyó embertömeget, és az erőszakos árusokat. A folyamatos zaj mellett még ott volt az indiai vízum, ami miatt aggódhattam, a pénz is elég szűkös volt, plusz egy egész napos tortúra után sikerült csak repülőjegyet vennem Delhibe, mivel a bankom folyamatosan elutasította a tranzakciót, még azután is hogy igazoltam nekik hogy én, én vagyok.

Most teljesen más volt a helyzet. A kőkemény valuta miatt nem igazán kellett aggódni. A szállás picit félreesőbb helyen volt, és úgy általában lazább hangulatban vágtam neki az útnak. Talán a bőröm is vastagodott, ennek köszönhetően ugyanazokat az impulzusokat már jobban tolerálom. 

Nagyon kellemesen telt el az ott töltött három nap. Miután becsekkoltunk az egyszerű kis szobánkba rögtön kidőltünk aludni három órát. A nap maradék óráiban elsétáltunk a vonatállomásra megvenni a jegyet Chiangmajba, majd visszacaplattunk, és a Khao San negyedben néztünk szét. Az állomás bejáratánál rögtön megtalált minket egy nő, már fordítottam el a fejem és köptem oda hogy „nem, köszönöm” miután kiderült hogy a vasútnak dolgozik, és az a munkája hogy útba igazítsa a külföldi turistákat. Nehéz kiszúrni ki akar őszintén segíteni, és ki az aki csak a pénzedre hajt.

Másnap a Királyi Palotát néztük meg. Nem sokat változott az elmúlt három évben. Tavaly októberben hunyt el a Thai király, de a gyász idő egy évig tart, így mi is láthattuk a feketében masírozó népet. A palotát is ellepték, hosszú sorban vonultak végig a folyosóin.

Ezután a Csaophraja folyó partján fekvő Hajnal Templomához mentünk el, komppal átszelve a folyót. Ide legutóbb nem sikerült eljutni, így ez már az újdonság erejével hatott. Restaurálás miatt épp fel volt állványozva, ez a templom képén picit rontott, viszont a mellette kialakított kert gyönyörű volt.

Este a bevásárló negyedbe mentünk ki megnézni a hipermodern, és horribilis méretű plázákat. Cyber Punk hangulatot áraszt magából a negyed. Egy filmet is megnéztünk. A neten magát rendes filmszínháznak reklámozó moziba mentünk, de a hely a valóságban inkább nézett ki egy kínai kisvárosban lévő leélt bevásárlóközpontnak. Természetesen a Thai himnuszt még mindig leadják film előtt. De legalább az jó volt. Mármint a film. The Founder, színes, szélesvásznú játékfilm Michael Keaton főszereplésével a McDonalds megalapulásáról.

A vonat indulása előtt már csak annyira volt időnk hogy elemózsiát vásároljunk a tizenöt órás útra, és hogy megebédeljünk. Thaiföldről tudni kell hogy a táplálék nem csak nagyon olcsó, de hihetetlenül ízletes is a helyi éttermekben. Az már csak hab a tortán hogy egészséges. Rengeteg friss zöldséggel főznek, amiben, mint tudjuk rengeteg tápanyag, vitamin és rost található. Emellett a felhasznált hús legtöbbször csirke, mi zsírszegénységének, és magas fehérjetartalmának köszönhetően elengedhetetlen tartozéka egy egészséges diétának…

Nem úgy nézett ki az alvókocsi mintha ágyak is lennének benne. Rövidebb megfigyelés után vettük csak ki hogy itt valószínűleg Transformers szituáció áll fent. Tehát az ülés átalakítható, és még a mennyezetből is le lehet engedni egy ágyat. Sötétedéskor jött egy vasúti alkalmazott, és végre hajtotta mindezt. Viszonylag kényelmes, és gyors volt az út. Nap közben bámészkodhattunk kifelé a Thai tájba, este pedig fetrenghettünk az ágyon. Bár a vonat néha olyan hangokat adott ki mintha kész lenne szétesni, és úgy kilengett hogy a kisiklást sem tartottam elképzelhetetlennek, azért sikerült pár órát aludni. Kis késéssel, hajnali háromnegyed ötkor érkeztünk meg a barátságos állomásra. Egy kávéval indítottuk el az Északi túrát, majd a sötét, és kihalt városon keresztül elsétáltunk a szállásig.