Dél-Kelet Ázsia - Tizenkettedik bejegyzés
Száz kilométert kellett megtennünk Huétől a következő állomásig, Hoi Anig. Négy óra alatt sikerült is odaérnie a busznak. "Várjunk, itt valami nem stimmel... négy óra alatt száz kilométer? De hisz az huszonöt km/órás átlagsebesség, ennyi erővel biciklivel is mehetne az ember." Valóban így van, random olvasó, aki azt írta be a keresőbe hogy 'Pucér Vietnami lányok' és véletlenül ezt az oldalt dobta ki a google. Az elképesztően lassú menetidő hátterében ez esetben nem a rossz utak, hanem az állt, hogy utasszállítás mellett csomagszállítást is végeztek a járművel. Így sokszor álltunk meg hosszabb időre. Eléggé frusztrált a dolog, mivel még annyira sem voltak képesek hogy bármilyen nyelven mondjanak valamit nekünk arról miért is várunk már fél órája. Ezt tetőzte hogy a körülöttünk ülő Vietnami család végig üvöltötte, és köhögte az utat. A családapa egész testét beleadva, színpadiasan köpte ki majdnem a tüdejét. A keze olyan messze volt közben a szájától, amilyen messze csak lehetett. És mikor mondani akart valamit a tőle úgy ötven centire elhelyezkedő fiának, azt természetesen ordítva tette. Miután leszálltak, hagytak pár hektoliter szemetet is maguk után. Gondolom a miheztartás végett.
Még le sem szálltunk a buszról, de már taxi sofőrök kérdezték hova megyünk, van e szállásunk. Ha van, elvisznek, ha nincs, szereznek. Volt, és nem kellett a fuvar, sétáltunk, csak négy kilométer. De ezt próbáld megmagyarázni nekik. Egy idő után szinte lehetetlen nem parasztnak lenni. "Csak menj már innen, légyszíves."
A kezdeti irritációk után Hoi An városa vitathatatlanul Vietnam legkellemesebb pontja lett. A történelmi belváros a UNESCO világörökség része, nem véletlenül, hisz dél-kelet ázsiai városhoz képest szépen megőrzött, és az épületei jól tükrözik az országot ért külső, és belső hatásokat. Egészen a tizenötödiktől, a tizenkilencedik századig találunk helyi, kínai, francia, de még Japán stílust is. Ennek ellenére egységes összképet ad ez a központ, mikor az ember végigsétál a szűk utcák sárga épületei közt.
A szállásunk a város nyugodt kis szigetén volt, falusi hangulattal. Az egyik legolcsóbb vendégház utazásunk alatt, és egyben a legjobb minőségű is. Biciklit ingyen vihettünk el tőlük, a recepciós lányok nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, a szoba pedig makulátlanul tiszta. És még reggelit is adtak. Ilyet Ázsiában, ezen az árfekvésben szinte soha nem lát az ember.
Gyorsan eltelt a három ott töltött nap. Biciklizéssel a tengerparthoz, rengeteg sétával az óvárosban, és jó kis kávézásokkal. Azért emelem ki a kávézást, mert Vietnam híres a kávékultúrájáról. Második legnagyobb exportőrei a világon Brazília után. Jóval erősebb a cuccuk, mint az Olasz, és van egy különleges utóíze, ami miatt elég könnyű ráfüggni az anyagra. A lefőzési módszer is más picit. A pohár tetejére teszik a szűrő "berendezést", amiben ott a kávé. Teleöntik forró vízzel, a kész termék pedig a pohárba csöpög pár perc alatt. Ha tejjel kéred, nem csak sima tejet b*sznak oda, hanem édesített sűrített tejet is. Ettől olyan finom krémes lesz, hogy az egész világnézete megváltozik az embernek. Átértékeled az addigi életed. Nem is értem hogy élhettem eddig így, sűrített tejes, vietnami kávé nélkül, mint valami állat...
Más érdekesség az országban, hogy helyiek csak úgy odamennek nyugati turistákhoz beszélgetni, angol gyakorlás céljából. Kétszer találtak meg, mindkétszer Endrét, csak hogy pontosabb legyek. Először Hanoiban, másodszor itt Hoi An-ban. Nagyon kedvesen, mindenféle negatív hátsó szándék nélkül odamentek, és beszélgetést kezdeményeztek. Szimpatikus megoldásnak tartom, és tisztelem, főleg mert én soha a büdös életben nem csinálnám. Endre még mindig tartja a kapcsolatot facebookon a Hanoiban megismert hölggyel. A barátjával mentek oda hozzá, később bekapcsolódtam a beszélgetésbe, majd egy órát elcsevegtünk. Ottani napilapnak dolgoznak mindketten, és hetente egyszer próbálnak beszélgetni külföldiekkel. Remek élmény volt számunkra is hosszabban eszmét cserélni helyiekkel, tehát a végére mindkét fél nyertesen jött ki a játszmából.
Nagyon szívesen ellézengtem volna még Hoi Anban, de "sajnos" mennünk kellett tovább egy tengerparti üdülővárosba, Nha Trangba. Ennél nagyobb tragédia remélem már nem ér az életben. Képek:
