Dél-Kelet Ázsia - Tizenegyedik bejegyzés
Szkeptikusan néztünk elébe második alvó buszutunknak. Ezúttal csak tizenkét óráról volt szó Ninh Binh, és Hue közt, de korábbi élményeink után a hátunk közepére sem kívántuk a hosszú buszozást. De hát mit van tenni, a pénz nagyúr, és ez volt a legolcsóbb megoldás. Meglepetésünkre csak minimálisan volt döcögős, normális helyünk volt, és még aludni is sikerült.
Korán reggel érkeztünk meg a szállásunkra. Ez itt már közép-Vietnam, az idő érezhetően melegebb. A fogadósok rendesek voltak, négy órával a hivatalos időpont előtt elfoglalhattuk a szobánkat a nyugodt kis vendégházban.
Csak egy éjszakát töltöttünk Huéban. Háromszáznegyvenezres település, Vietnam egykori fővárosa. A kínai kulturális, és politikai hatást elég szépen mutatja a tizennegyedik században épült birodalmi város. A pekingi tiltott városhoz hasonló komplexum Hue legérdekesebb pontja, és egyben az UNESCO világörökség része (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete). Endre ezen a ponton picit már besokallt a pagodáktól, és a történelmi épületekről. Látogatásunkkor háromnegyed óra után fogta magát és visszabandukolt a szállásra. Én még egy bő órát ellézengtem a birodalmi kertben, és az épületek közt/ben. A Vietnami háborúban (amit Vietnamban "Amerikai háborúnak" hívnak) elég szépen bombázgatták a létesítményt, egyes pontjait még mindig renoválják, de így is impozáns. Bár azt aláírom, hogy egy bizonyos számú pagoda, és óváros látogatás után kezdenek ugyanolyannak hatni ezek a helyek, de hát így megy ez... Azért én jól elvoltam, a kertben lévő pavilon árnyékában meditálgattam picit, élveztem a csendet.
Később a szállás felé elég bizarr élményekben volt részem. Épp egy hídon sétáltam át, mikor egy robogós lelassított mellettem és a pillérek mögül elkezdett üvölteni hogy tud e segíteni. El volt kerítve a gyalogos rész az úttól, messziről kellett ordítoznia, nem álltam meg csak jeleztem hogy nem kell segítség. Ezután még bepróbálkozott azzal hogy "MARIJUANA!?!?!" Vigyorogva mondtam hogy nem köszönöm, ő pedig vigyorogva tovább hajtott. Rögtön ahogy átértem a hídon, az első sarkon egy kávézó előtt álló pofa nagy mosollyal rámutatott a kezében lévő csészére "Kávé. Jó.". Felmutattam a hüvelykujjamat, jelezve egyetértésemet, a kávé valóban jó dolog tud lenni. Itt már úgy érezte a fickó hogy megtört köztünk a jég, és a következő mondata ez volt "Van nálam fű. Nagyon jó minőségű." Amint kimondta röhögésben fakadtam ki. Elég gyakran tapasztalom ezeket az ajánlatokat, mert hát a kiégett küllemem valóban azt sugallja hogy csak tudatmódosító szerek használatával tudom elviselni a létet. De mindig viccesek akik megtalálnak. Mivel illegális dolgot árulnak, nem lehetnek túl rámenősek, vagy hangosak, ezért vagy csak félvállról lökik oda, vagy suttogva, picit félénken. Mindez pedig elég nagy kontrasztot okoz a viselkedésük, és a közt amit mondanak. "Fű? Kokain? Prostik?" Sokszor ártatlan gyermeki mosollyal. Élvezet kinevetni őket.
Nagyjából ennyi lett volna Hue, talán még azt érdemes megemlíteni hogy itt ettem életem banános-csokis palacsintáját. Kb háromszáz forintnak megfelelő pénzért akkora, és olyan finom adagot toltak a pofám elé az egyik étteremben hogy még most is elalélok a gondolatától. Tudom, nem olyan férfias mintha kokaint, és prostikat fogyasztottam volna, de ez van.
