Dél-Kelet Ázsia - Tizenharmadik bejegyzés
Kegyetlen, párás hőségre ébredtem reggel. Mindenhonnan szivárgott belőlem az izzadság. Az ablak nyitva volt, de légmozgás nulla. Felnézek a plafonra, a ventilátor kikapcsolva. Mikor lefeküdtem még ment. Endre kikapcsolhatta. Ránézek az ágyára, polar pulcsiban alszik hanyatt fekve, téli sapka a fején, teljesen be van takarózva. Ha másról lenne szó, aggódni kezdtem volna. 'Jaj, hát mi van szegénnyel, belázasodott? Mitől fázhat ennyire ebben a hőségben?' De mivel róla beszélünk, csak csóváltam a fejem egy ideig, majd visszakapcsoltam a ventilátort.
Természetesen nem volt semmi baja (fizikálisan). Esetében arról van szó hogy retteg a megbetegedés gondolattól. Amint úgy érzi van esély a megfázásra, irracionális óvintézkedéseket hoz. Tehát mikor éjszaka a ventilátor miatt picit fázni kezdett, magára kapkodta a vastag ruháit. Viszont később úgy érezte ez sem elég védelem a rideg, huszonnyolc fokos levegő ellen, így lekapcsolta a készüléket. Nem is lenne ezzel semmi probléma, amíg emiatt én nem rohadok bele az ágyba.
Viszont mikor szembesítettem az ilyen helyzetek abszurditásával, nem ment át rögtön védekezőbe, hanem tudott derülni magán. És ez fordítva is működik - már amikor. Fontos az ilyesmi hosszabb utazásnál, könnyen képesek ostoba konfliktusok elcseszni az élményt, de még barátságokat is megronthatnak. Milyen tapasztalt, bölcs fiatalember vagyok, nem igaz? Nem.
Nha Trangban voltunk tehát, csak hogy visszatérjek arra, ami talán valakit, valahol érdekelhet is. Közepes nagyságú, tengerparti üdülőváros az ország déli féltekén. Ismét trópusi éghajlaton. Utolsó előtti megállónk volt ez Vietnamban. Itt már csak lazulást terveztünk a parton, és jobb helyet nem is igazán választhattunk volna erre, hisz a város fehér homokos strandja az a pálmafás földi paradicsom, amit filmekben lát az ember. A szállásunk pedig öt perc sétára volt tőle.
Engem kevésbé zavart a tény, hogy totálisan el volt lepve oroszokkal, láttam már ilyet Thaiföld déli részén, Endrét jobban dühítette a dolog. Nem igazán érződött az ázsiai kultúra, teljesen rátelepedtek az elvtársak. Volt hogy a kávézók, éttermek és utazási ügynökségek csak cirill betűs információval szolgáltak. Kijevi csirke, borscs, és céklaleves leves minden étlapon. Miért is tapasztalnád meg a helyi ízeket, és a kultúrát mikor rájuk tudod erőszakolni a sajátod. A parton Vietnami árusok szájából "davai"-t hallani érdekes élmény. Az ország többi részén egyetlen orosszal sem találkoztunk, itt szinte csak őket látni. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy ezeket az embereket csakis a homokos tengerpart érdekli. Nem utazni szeretnének, hanem strandolni. Ő dolguk. De azért a nemzetközi nyelvet megtanulhatnák. Akármennyi németet, hollandot, franciát stb. láttunk mindegyikük fel tudja fogni hogy ez egy másik ország, ha fehér embert látsz az nem jelenti azt hogy ő is beszéli az anyanyelved. Az oroszok sokszor nem képesek erre, vagy csak túl arrogánsok hozzá. Endréhez odajött oroszul segítséget kérni egy fickó, mikor Endre erre angolul válaszolt azt felelte "No English. Moszkva" Tehát egy Moszkvából származó embertől nem várhatjuk el hogy mikor külföldön odamegy segítséget kérni egy idegenhez, akkor képes legyen a saját anyanyelvén kívül máshogy is kommunikálni? Legalább próbáld meg elmutogatni, b*szd meg, vagy valami, ne rögtön "Moszkva". Vietnamban vagyunk, ha nem tűnt volna fel. Ráadásul te kértél segítséget. Mégis a másik fél érezze rosszul magát amiért nem beszéli a te nyelved? Hogy működik ez? Na jó, azt hiszem azért engem is dühít a dolog...
Három éjszakát töltöttünk itt, és tényleg csak lazulás volt. Az egyetlen kulturális programunk a Po Nagar, egy nyolcadik századból megmaradt Hindu templom meglátogatása volt. Kisétáltunk egyik reggel a part mentén, oda-vissza tíz kilométer, fél napos programnak tökéletes.
Terveink közt szerepelt az is, hogy belevetjük magunkat az éjszakai életbe. Az alkohol nevetségesen olcsó az országban, így minden adott. És hát miféle fiatal férfiak lennénk, ha nem mennénk vadállatként az éjszakába a nőstények után? Megmondnom milyenek: b*zik, nyámnyilák, feminin vesztesek! Vettünk is három deci vodkát, a seggére vertünk, majd irány a tengerparti bár, ahol bevertünk egy-egy koktélt. Sztori vége. Elfáradtunk, berúgás semmi, egy lélekkel nem beszéltünk. Fél tízkor már aludtunk.
Maradt az olvasás, a parton döglés, és az úszás. Eszméletlen jó volt a víz, és szerencsére az emberek mennyiségét is el lehetett viselni.
Vonattal mentünk tovább Vietnam utolsó állomására, Saigonba.
