India - Ötödik bejegyzés
Egy pekingi metróállomáson a tömegbe meredtem. Épp arra kért minket a hangosbemondó hölgy hogy álljunk az ajtók két szélére, engedjük előre a leszállókat a hatékony beszállás érdekében. Azaz szerintem csak az angol szöveg volt ez, a kínai valahogy így hangozhatott: "Kérem tolongjanak az ajtóhoz, majd dulakodjanak fel a vagonra mielőtt a leszállók megmozdulhatnának. Utazás közben pedig legyenek szívesek, és szívjanak fel nagyjából 25 dekagrammnyi turhát a torkukból."
Képzelj el egy hegyi utat: százötven méterre beláthatatlan kanyar, előtted egy sornyi kamion. Nem látni pontosan mennyi, mert az egyik épp a kanyart veszi, de háromnál biztosan több. Belekezdünk az előzésbe? Nagyon úgy tűnik, mert az ülésbe kapaszkodva azon gondolkozom vajon a biztosítóm hazapostázza e az összekanalazott agyvelőmet. Vagy esetleg egy utcai árustól veszi majd meg sült virsli formájában egy ostoba turista.
Tehát a közlekedés kultúra Kínában - legyen az gyalogos, vagy járműves -
egyszerűen lehengerlő. A táblák és jelzőlámpák nagyjából annyit nyomnak a latba
mint a hangosbemondó a metrón.
A KRESZ oktatást úgy képzelem el, hogy
egy úriember beüvölti egymillió embernek hogy azt csinálnak amit
akarnak. Káosz.
A tiltott városba be szabad menni. A "Nagy Kínai Tűzfal" viszonylag könnyen áttörhető, és a nyugati fogyasztói kultúra egy az egyben adaptálva.
A társadalmi egyenlőtlenségek nyársa tűzik a szemgolyókat.
Aluljáróban lepedővel letakart hajléktalan ül a falnak dőlve.
Biztonsági ellenőrzésnek köszönhetően hatalmas sorok, akárhova mész be, vagy ki.
De gyönyörű az ország ezen része. A természet, az építészet, a kultúra. Sok a barátságos, segítőkész ember, aki szélesebben már nem is mosolyoghatna. Persze találtunk a közhelyesen tapló paraszt fajtából is. Megfogadtam, ha legközelebb találkozom egyel, majd azt mondom neki, hogy az én kung-fum felsőbbrendű. Erre azt fogja válaszolni hogy az ő guggoló tigrisével bizony senki nem veheti fel a harcot. A végén természetesen fáról fára ugrabugrálunk majd kardokkal hadonászva.
Amit még sikerült megállapítanom, hogy a kínai nyelv rohadt vicces. Nem tehetek róla, de nevetnem kell ettől a csing-csong-bing-bong-ding-dong. Meg hát az elnyújtott hangok. A minap a taxiban a sofőr egy hosszú nyögéssel fogadta a hívást "haaaaaaaaaaaaaa". A végtagjaim segítségével sikerült csak visszafognom a hangos vihogást. Felbecsülhetetlen.
Pekingben jelenleg majd 21 millióan élnek. Véleményem szerint ez elég sok. Nem igazán vagyok oda a zsúfolt helyekért. Ezért is megyek Indiába.
Ugyebár ez azért volt vicces, mert India népsűrűsége valójában nagyon magas.
Négy nap után vasutaztunk át Datongba. Kisebb város Pekingtől nyugatra, mindössze három millió a lakosság.
A vonaton helyre szóltak a jegyek, de a sorok közt, és a vagonok eleje-végében is zsúfoltan álltak a népek. Nekünk volt ülőhelyünk. Velem szemben egy idős házaspár ült, a férj mosolyogva mutogatott a jegyére. Megmutattam én is az enyémet, majd bárgyú vigyorral nyugtáztuk hogy "Jaj, hát egy helyen szállunk majd le". Ezzel véget is ért a kettőnk közti kommunikáció. A neje egyszer próbált jelezni, hogy találkozzunk a mosdóban, de udvariasan visszautasítottam.
Szeret falat építeni ez a náció. 8 ezer kilométer körülire becsülik a nagy fal teljes hosszát, amit évszázadok során építgettek az aktuális ellenségeket távol tartása érdekében.
De a városok is körül voltak ám véve falakkal. Állnak még sok helyen, és igen pofásak.
Pekingben láttuk amit látni érdemes, a nyári palota és a nagy fal vitte a prímet, de a tiltott város is "odacsapott". "Nagyon éltem" mondanám, ha egy utolsó senkiházi lennék, aki miatt utcán követelném a halálos kórokhoz való jogot.
Datongba a függőkolostor (hanging temple) miatt jöttünk. A nagy fal mellett ezt fogom most hangsúlyozni. De a mondanivaló nagyjából ugyanaz mindkettővel kapcsolatban.
Amikor megláttam, hogy a falhoz nem zárt felvonó visz, hanem gyakorlatilag egy dróton csüngő pad. Hát az rendesen elkezdte stimulálni a halálfélelemért felelős mittudoménmit. A felvonás nagy része alatt csukva volt a szemem.
Fönt sem voltam túl magabiztos. Azt éreztem, amit hegymászás alkalmával szoktam: ámulattal, és gyönyörrel keveredett "itt a vég".
Másfél órát sétálgattunk rajta. Néhol egész meredek, sokat kanyarog. A kilátás, és maga az építmény eszméletlen.
A levonón sikerült nyugalmat erőszakolni magamra. Légzés gyakorlatok, "ha már az odautat túlélted", lazítás, büszkeség, aztán egy meredek szakasz, picsába...
A függőkolostor sem kisebb csoda, és még jobban próbára tett. 491-ben építették, mert hát miért ne építenének kolostort egy szakadék oldalára. Rajta sétálva jól esett volna ha a korlátok legalább a térdemig érnek. A falhoz simulva araszoltam egyik teremből a másikba. Mellettem 70 méter mélység, ami nem annyira sok, de elég ahhoz hogy virslitöltelékként végezzem.
Ezeket az építményeket látogatva a fő kérdés, ami felmerült bennem az volt, hogy... hogy? Hogy a bűzölgő valagba voltak képesek felépíteni? Abban az időben, olyan körülmények között. Tényleg csodálatra méltó.
Holnap Ping Yao felé vesszük az irányt. Fallal körbezárt gyönyörű ősi város.
