Dél-Amerika - Kilencedik Bejegyzés

március 12, 2020

Argentína észak-nyugati féltekének átszelése közben úgy éreztem magam, mintha az Ásotthalom - Baja utat tenném meg több napon keresztül. Unalmas, alföldi táj, megkérdőjelezhető minőségű utakon. Közben olyan szegényes településeken állt meg a busz, amiket elnézve örültem hogy a buszon töltöm az időm, és nem a romos épületek közt szagolom a fülledt, poros levegőt.

Argentína - Salta

Itt elillant azzal kapcsolatos aggodalmam, vajon megérte e Argentínába jönni.

Kezdeti terveink szerint négy napot töltöttünk volna Saltában, ebből viszont tíz lett a végére. Mindez köszönhető a város hangulatának és a tartományban lévő rengeteg látnivalónak

1,152 méter magasan terül el a Lerma völgyben. A föld leghosszabb hegysége, az Andok mellett. (Wikipédia)

Ittlétünk alatt három szervezett túrán vettünk részt. A köztes napokon várost néztünk, vagy pihentünk.

1. Túra: Salinas Grandes (sósivatag), Purmamarca

Idegenvezetőnk egy simulékony, fiatal férfi volt, akinek már elfelejtettem a nevét. Bár bőre barna, nem tűnt latinnak, inkább közel-keletinek tippelném felmenőit, ha esetleg kíváncsi lettél volna erre a jelentéktelen információra. Mérsékelten szórakoztató figura. Spanyol és angol nyelven is elmondta a mondókáját. Ez úgy nézett ki hogy a hosszú, spanyol monológ után, három mondatos angol összefoglaló.

Eleinte viszonylag informatív és érdekes tényekkel szolgált. Beszélt a matéteáról, és a kokacserjéről.

Előbbi elképesztően divatos Argentínában, és sok más dél-amerikai országban. Általában jópofa, tradicionális fa bögréből isszák a helyiek, olyan fém szívószállal, ami egyben szűrő is. Annyira hozzá vannak nőve, hogy mindenhova magukkal cipelik. Nem nehéz kiszúrni, mert nagy termosz is szükségeltetik hozzá.

Utóbbit főként a kokain miatt ismerjük. - Al Pacino felszippantja a tíz lovat leterítő adagot, majd gépfegyvert ragad. - De mint kiderült, itt előszeretettel rágcsálnak szárított kokacserjét. De még teát is csinálnak belőle, pozitív egészségügyi hatásai miatt. Főként a hegyibetegség ellen javasolják turistáknak.

A túra második felében kezdtem gyanakodni, hogy nincs minden rendben a csávóval. Az inka időszakról tartott előadása (inkoherens hadoválás), néhány éles balkanyar után átment a földön kívüliek létezésébe. Alátámasztásként az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, és a Prometheus című filmekkel szolgált. De ha esetleg még ezek után is kételkedtél volna, mutatott tíz képet, amin a háttérben "egyértelműen" látható az elmosódott fekete folt, más néven az UFO csészealj.

Közben buszunk az élettel teli, zöld hegyekből, kihalt sivatagi tájba gurult át. Tátott szájjal bámultam a számomra teljesen új látképet. A senki földjéből kimagasodó, meleg színű sziklás hegyeket, és az út menti kaktuszokat.
Filmrajongó idegenvezetőnk beszélt arról, hogyan keltek át ezeken a 3,000 - 4,000 méter magas utakon az inkák. Egyesek gyalog, voltak akik lovakon, szamarakon. Nappal tikkasztó meleg, éjszaka dermesztő hideg. Biztos nekem is ment volna. (Első éjszaka után keselyű lakmározik halálra fagyott tetememből.)

A hosszúsága miatt híres 52-es út mentén, a tengerszint felett 4096 méteren fekvő Salinas Grandes hatalmas turista látványosság, és egyben a világ egyik legborzasztóbb munkahelye. Az itt dolgozóknak nem csak a szélsőséges időjárási viszonyokkal kell megküzdeni, de a fehér só egy idő után vakságot is okozhat, ráadásul iszonyatosan viszket, ha a bőrre kerül.

Látogatásunk előtti éjszaka esőzések voltak, így vékony víz réteg fedte a hófehér sivatagot, a talajon több kilométeres tükröt formálva. Mezítláb sétafikáltunk rajta, na meg lőttük a képeket.

Láma ragut rendeltem Purmamarca falvában, Diana pedig láma steaket. Nem ájultam el a fűszerezéstől, de maga a hús ízletes volt, a falu pedig pofás sivatagi. Helyiek árulják portékáikat a főtéren, a turisták pedig vásárolnak belőlük. Homokos, szűk utcák. Templom.

Cerro de los Siete Colores, avagy 'a hét színű domb' látható még itt. A név mindent elárul erről az UNESCO örökségről. Egy színes domb. Szép. Fél óra alatt felmásztunk rá, ahonnan beláttuk a falut. Szintén szép.

A színes domb

Kanyargó út a Salinas Grandes felé

52-es út, és a sósivatag

Salinas Grandes

A Salinas Grandes szárazabb oldala

Sós kápolna

Út az Andokban

Portéka Purmamarcában

Purmamarca

Kilátás a színes dombról

2. Túra: Cachi

Majdnem vihogásban fakadtunk ki, mikor az ügynökségben megpróbált levenni a lábunkról a hölgy. "Cachi városában 200 éves épületeket is láthatnak majd!" Amerika... 200 éves épületekkel dicsekednek európaiaknak. Öregapám idősebb.

Ennek az idegenvezetőnek sem emlékszem a nevére, úgyhogy használjunk egy sztereotipikus latin-amerikai nevet, a Miguelt.

Miguel higgadt, intelligens fickó benyomását keltette. Nem ripacskodott, csak elmondta a helyi érdekességeket, némi humorral meghintve. Könnyedén váltogatott angol, és spanyol közt. Bejött a krapek.

Legjobban a kondorral kapcsolatos infók maradtak meg. A kondor keselyű több dél-amerikai ország szimbóluma. Szörnyeteg méretű ragadozó madárról van szó, ami nyilván itt honos.

"Monogám kapcsolatban él a kondor. Ha a nőstény meghal, a hím párja, magát nagy sebességgel a földhöz csapva öngyilkosságot követ el. Ha a hím hal meg előbb, a nőstény másik párt keres magának. Az ösztön miatt teszi ezt, hogy fiókákat vállalhasson. Legalábbis ez a hivatalos sztorija." Mondta Miguel. Nem rossz poén, kuncogtunk rajta.

Megálltunk kilátóknál, és egy kaktuszokkal teli nemzeti parkban. Megint csak gyönyörű tájak. Idilli nap, blabla, senkit nem érdekel a más öröme.

Cachi a spanyol uralkodás idejéből megmaradt, fehérre mázolt épületekből áll. Picike hely, gyorsan bejárható. Egy kellemes órát töltöttünk itt ebédidőben. Ezután beültünk a minibuszba, és helyi népzene kíséretében vissza Saltába.