India - Tizenegyedik bejegyzés
"Hé! Ébredj fel! Ébredj fel!" Napi tízszer kaptam meg ezt az üzenetet. Valami gond van a szolgáltatómmal. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy esetleg a tudatalattimtól jön, és igazából kómában vagyok. Az elmúlt két év nem történt meg, elütött egy busz szegeden és azóta műanyaggal egészül ki a húgycsövem.
A másik hasonló félelmem az hogy életem egy pontján majd szembesülnöm kell szellemi fogyatékosságommal. Ránézek a blogomra, kizárólag mássalhangzók, és számok szóköz nélkül. Elkezdem hallani a beszédemben, látni az arcomon. Észreveszem a szociális munkást, aki végig mellettem volt, és rángatott a kocsik elől az utcán.
Penang szigetén Georgetownba érkeztünk, de Batu Ferringhi volt a végcél. Part menti üdülőfalu, közel a nemzeti parkhoz ahol még esőerdőt is találunk, meg mindenféle kínhalált okozó állatot és rovart. Épp zárva volt mikor megérkeztünk, eltűnések, halál esetek miatt, de mostanra már nyitva áll az eltűnni, és/vagy meghalni kívánók számára.
Szállásunk magas minőségének oka hogy többen vagyunk. Négy csoport/csapat/munka - vagy nem is tudom hogy nevezzem - társunk csatlakozott hozzánk. Két lett lány, egy cseh, és egy portugál srác. Az egyik lett szülinapja volt az apropója összekovácsolódásunknak.
Közösen béreltünk három szobás lakást nevetséges összegért egy harminchárom emeletes monstrumban. Kilátás az óceánra, medence, teniszpálya, a part száz méterre, bár ez a rész tele van medúzákkal, viszont picit feljebb sétálva már felhőtlenül pancsolhat az ember.
Csak négy éjszakát terveztünk, de tíz lesz belőle, együtt buszozunk majd tovább Kuala Lumpurba.
Soha nem volt álmom a napsütötte homokos óceánpart pálmafákkal, koktélokkal, kacskaringós szívószállal. De most már megértem a "földi paradicsom" kifejezést. Naplementét nézni egészen felemelő itt. Hallgatni a hullámokat, fehér lovon vágtatni kigombolt ingben a belém kapaszkodó tizenegy éves maláj kisfiúlánnyal.
Na és hogy mégis mit csinálok? Hát, nem túl sokat. Egyszer leégtem. Igen erős itt a nap, szinte semmit nem tompított a naptej. Picit fáradt vagyok.
Ellátogattam a világ első pillangó rezervátumába. Kellemes meglepetés volt, szabadon repkedtek mindenfelé a számukra kialakított gyönyörű környezetben. Sok virág, meg ződ. Némelyik hatalmas, tátva is maradt a szám. Most már csak az a kérdés hogy a bokámra, vagy a fenekem fölé varrassam e.
Georgetown (Györgyváros) tele van templomokkal, szép épületekkel, emberek is akadnak. A Tropfest nevezetű rövidfilmfesztiválra buszoztunk be, de a várost is megnéztük.
A világ legnagyobb ilyen jellegű eseménye a golyóbis kilenc pontján. Itt délkelet ázsiában az első. A részvétel ingyenes, kapunyitáskor szinte senki nem volt. Zenés programokkal kezdtek, de túl meleg volt a maláj pophoz, úgyhogy beültünk egy kávézóba amíg picit elviselhetőbb lesz a hőség.
Mire visszaértünk már szép kis tömeg ült a füvön, mi is csatlakoztunk hozzájuk, vártuk hogy levetítsék a tizenkét döntős filmet. Thaiföld, Kambodzsa, Malajzia, és a Fülöp-szigetek művészei jutottak be. Mivel nemzetközi a fesztivál, ezért legtöbbször angol volt a nyelv, de ahol nem, ott is volt felirat.
Az alaptéma a rizs, követelmény volt, hogy a készítők valamilyen formában belefűzzék a történetbe. Volt aki a teljes filmet erre építette, de olyan is, aki csak megetetett egy tál rizsát az egyik karakterrel. A kisfilmek többségét élveztem, egy kifejezetten tetszett, még újra is néztem a világhálón.
A nemzeti parkban mindenképp túrázok majd itt létem alatt. Azon kívül pedig pihenés. Kuala Lumpurban majd menekülttábor, és mecset látogatás.
