India - Tizedik bejegyzés

Az utaskísérők tradicionális maláj ruhát viseltek, szépen díszített egyrészes világoskéket. Megetettek, megitattak, és szélesen mosolyogtak. Az előttem lévő ülés hátából érintéssel választhattam filmet, vagy sorozatot. The Illusionist, és két Entourage rész után már meg is érkeztünk.

Kuala Lumpurban a csatlakozást várva Malajzia rohamos fejlődéséről nézhettem ötletes animációt a tv-k képernyőiről. Repkedtek a statisztikák. Hatalmas léptekben megy az urbanizáció, öntik beléjük a tőkét mindenfelől, már majdhogynem az egész ország boldog.

Túl könnyű hozzászokni a jóhoz. Miután elkényelmesedsz, az új nézőpontod visszautazik az időben, és megváltoztatja a történelmet. Kínában nem éreztem úgy, mintha küszködnék. Semmi bajom nem volt azzal, ahogy a dolgok működnek, sikerült adaptálnom magam a környezethez. Mutogatás, ha enni, vagy bármi mást akartam, számomra alapvető termékek hiánya, léptem nyomon rám tukmálás.

Hong Kongban szinte mindenki beszélte a nyelvet, így egy nagy korlát ledőlt ezek közül. Aztán Szingapúrban már az összes. Ebből a szemszögből mintha Kínában küszködésekkel teli lett volna az élet. Pedig hát egyáltalán nem. Apró dolgok változtak csak, mégis átfestették a képet.

Szingapúrról tudtam hogy fejlett, de nem gondoltam volna, hogy sok nyugati várost is kenterbe ver majd a szememben. Ilyen szintű tisztaságot, és szociális éberséget eddig csak Skandináviában tapasztaltam. Persze a különbségek jóval nagyobbak itt mint a vikingeknél, de még a szegényesebb környékek is tiszták, és rendezettek, ami szerintem nem csak a külső szemlélőnek, de az ott élőknek is jobb.

A városállamnak négy hivatalos nyelve van: Angol, Tamil, Maláj, és a Mandarin. A régiótól függ, hogy melyik dominál. Igazi olvasztótégely, látszólag békés is. Gyakran látni hirdetéseket, szervezetektől vagy cégektől, akik az "Egységes világ" kifejezéssel hívják fel magukra a figyelmet.

A moziban a film előtt társadalmi felhívás köztisztaságról, és az alapvető higiéniáról ötletes, és egyszerű megoldásokkal, nem szájbarágósan.

A törvények szigorúak, de rendőrt nem igen láttam a városban. Ami igazi kuriózum, hogy Szingapúrban be van tiltva a rágó köztisztasági okokból. A határon is ott volt a tiltólistán a gyúlékony anyagok mellett. Ezt a szabályt én megszegtem, becsempésztem két csomagot, és mind a négy nap elrágtam legalább egyet. ANARCHIA!!!

Ha süt a nap, akkor süt a nap. Trópusi éghajlat, és pálmafák. Szélsőség nincs, mindig meleg, csak van amikor esős is. Nem kibírhatatlan, nagyjából olyan mint otthon egy forró nyár, de a felhők, és a szél még mindig jó barátaim. Szerencsére mindkettőből akad. Nyári záporból is kaptunk egyet kettőt, húsz percig szakadt le az ég.

A városközpont hangulatos, és makulátlan. A legkivételesebb, és egyben példamutató pontja a Gardens by the bay. Egy hatalmas zöldövezet közvetlen az üzleti központ mellett. Napkollektorokat álcáztak fának, befuttatták őket növényzettel, és egy kertet telepítettek köréjük nagy kiterjedésben. Ezek a monstrumok nagyban hozzájárulnak a környezetükben lévő felhőt karcoló irodaépületek áramellátásához. Hihetetlen látvány, ahogy a modern építészet, és az előremutató gondolkodásmód találkozik az anyatermészettel.

Picit szomorú voltam, amiért el kellett hagynunk Szingapúrt, de hosszú távon az árak nem illeszkedtek a költségvetésünkhöz. Így hát felültünk egy Melakába tartó buszra. A határátkelés itt is gyorsan ment, mint azelőtt Hong Kong-ban. Nyilván azért, mert hasonlóan szoros a kapcsolat az ország, és a városállam között.

Malajzia dél-nyugati részén fekszik Melaka, ott, ahol a csendes, és az indiai óceán találkozik (Melaka-szoros). Kisebb, és nyugodt, folyókkal, és csatornákkal. Mivel portugál, holland, brit, és japán uralom alatt is állt az elmúlt pár száz évben, ezért változatos építészetben, és hangulatban. Az angol nincs a hivatalos nyelvek közt, de a legtöbben beszélik, főként a lakosság sokszínűsége, és a turizmus miatt.

A szállásunk egy  fogadó, a kínai negyed mellett. Tiszta, és kényelmes tetőterasszal, de a tulaj a legjobb benne.

Howard kínai, középkorú, de harmincasnak kinéző; laza, közvetlen stílusú, sokat viccelődő pasas. Minden bizalmi rendszerben megy nála, fogyasztás, szolgáltatások. Ezt gondolom páran kihasználják, de a legtöbben nem.

Nagyon ért az utasok összeverbuválásához. Második napunkon szervezett egy bicikli túrát a helyi piacra. Többen elmentünk a vendégek közül, vettünk magunknak kaját, majd visszajöttünk, és közösen elfogyasztottuk a tetőteraszon. Pénzt nem kért érte, azt mondta ha akarunk dobjunk valamennyit az adománygyűjtő dobozába, amit minden hónap végén odaad a helyi árvaháznak. Erre rá is haraptunk, és elkértük az árvaház elérhetőségét, remélhetőleg a hétvégén meglátogathatjuk őket.

Vacsora után egy város körüli biciklizésre lettünk hivatalosak. Erre nem mindannyian, de én elmentem. Azt gondoltam csak mi leszünk páran, de mint kiderült egy helyi biciklis klub heti túrája ez, szóval arra eszméletem hogy úgy száz kínai közt tekerem a falusi vénasszony cangát. Közben sokat beszélgettem egy Sri Lankából származó ausztrál sráccal, aki másnap elutazott Kuala Lumpur mellé, pár nap múlva pedig Katmanduba repül, és felmászik az Everest bázis táborába.

Ugyanabban az utcában találtam középkorban épült buddhista, és keresztény templomot, de még mecsetet is. Mindhárom működik, és nyitva áll a közönség számára. A mecsetben két órát töltöttünk, a helyiek készségesen válaszoltak minden kérdésünkre, ami éppen eszünkbe jutott az iszlámról. Picit ők is faggattak. Marasztaltak, megkínáltak vízzel, és gyümölccsel, elmondtak minden jót amit a vallásukról lehet, promotáltak. A két legfontosabb dolog számukra a türelem, és a pozitív gondolkodás. Az idős nénik és bácsik közvetlenebbek, a fiatalok szégyenlősebbek voltak, de a végére mindenki feloldódott. Elkattant pár csoportkép, cserélődtek a kontaktok.

Mostanra kikristályosodott bennem a világutazók eszmerendszere. Ki a világutazó? Semmiképp sem turista, ő annál sokkal több. Ő nem csak kikapcsolódni szeretne, magába akarja szívni a helyi kultúrát, élni a helyiek élettét. Azt érezni, hogy ő az első idegen, aki ott járt. Ezt gyakran milliós városokban próbálja, ahol panaszkodik, mennyi a turista. Hangoztatja hogy ő kerüli a közkedvelt látványosságokat, épp egy kis faluból jött ide, bölényeket mélytorkozott hónapokig egy tanyán, élete legnagyobb élménye volt.

Természetesen spirituális, de nem vallásos. Az intézményes vallás számára maga az ördög.

Nem eszik nyugati ételt, leerőszakol mindent az arcán, még ha a felét utálja is, mert ugye a helyiek sem törődnek a saját ízlésükkel.

Két tucatnyi őszhajú öregember bölcsességét sugározza magából annak ellenére hogy huszonéves.

Hisz a békében, az emberekben és a javak egyenlő elosztásában. Nem érdekli ha kommunistának hívod, hisz az "még mindig sokkal jobb annál a demokráciánál, amit ma élünk, a kapitalizmusnál meg aztán főleg".

Letelepedése után úgy váltja majd meg a világot mint az 1979-es Milos Forman filmben indián szökdelve énekelgető let the sunshine in generáció...

A hétvégét még itt töltjük Melakában, aztán jövő hét elején Penang szigetére utazunk.