Négy év mindfulness meditáció
"Tanulok meditálni. Mindent imádok, ami azt mondja, hogy a mozdulatlanság a legfontosabb az életben. Folyton szidtak a szüleim "Olyan lusta vagy!" Kiderült hogy csak Buddhista voltam." - Daniel Tosh
Relatíve egyszerű koncepció a mindfulness, amiről számtalan könyv, cikk, esszé íródott, megannyi nyelven. Nem hiszem hogy szükségünk lenne még egy blog bejegyzésre a témával kapcsolatban. Sajnos azonban, mint megannyi ego-centrikus exhibicionista, nekem is internetes tartalommá kell alakítanom az élményeim.
Négy éve tartok ki a meditáció mellett, és bár nem igazán tudom mérni a hatékonyságát, úgy érzem megérte. Gyorsabban képes vagyok eloszlatni a tudatomra szállt ködöt. Gondolom ebben szimplán az öregedés is segít, de véleményem szerint a meditálás mindenképp gyorsítja a folyamatot.
Idén a mindfulness gyakorlat azon oldaláról ejtenék pár szót, amihez nem kell leülni csukott szemmel.
Az elvonulás egy pontján azt az instrukciót kaptuk, hogy a szünetekben végzett tevékenységek közben is alkalmazzuk az éberséget. Séta közben figyeljük meg milyen érzés, amint a talpunk leér a földre. Ahogy a ruha hozzáér a bőrünkhöz. Evés alkalmával elemezzük az ízeket, lassan együnk és tudatosan. Nekem az utóbbi nem igazán ment. Túlságosan szeretem kontrol nélkül lapátolni magamba az ételt. De a lényeget azért sikerült felfognom ebből az utasításból: Próbálj meg minél többet az adott pillanatban maradni.
Hétköznapokon kifejezetten hasznos tud lenni ez a gyakorlat. Például ha felcsesz az egyik munkatársad, vagy a főnököd. Érzed, amint rátelepedig a gondolataidra a színtiszta düh. Mivel professzionális környezetben vagy, nem adhatod ki magadból főemlős stílusú őrjöngéssel, ezért csak érlelődik benned, mint dohos pincében a kétes minőségű házibor. Ahelyett hogy absztrakt gondolatokkal erjeszted magadban a gyűlöletet, odafigyelhetsz arra mi történik a valóságban. Megfigyelheted milyen érzés mikor leütöd az ujjaddal a klaviatúrát. A fejedben lévő hangok helyett hallgathatod a környezetedben lévőket. Egy idő után pedig visszamész a pincébe, és észreveszed hogy eltűnt a düh.
Okoskodni persze könnyű, a gyakorlatba átültetni annál nehezebb. Én sem vagyok kevésbé képmutató, mint bárki más. Sokszor hagyom hogy letaglózzanak az erősebb negatív érzelmek, és ártalmas cselekedetekké váljanak. Nem kell olyan komoly dolgokra gondolni. Távol áll béta személyiségemtől bármiféle fizikai erőszak. Inkább sértő megjegyzésekben, vagy passzív agresszivitásban nyilvánul meg az ilyesmi.
Állandó próbálkozás, és állandó kudarc. Így írnám le a mindfulness meditáció folyamatát egy mondattal. Az életemét is. Azt hiszem nem volt sok értelme ennek a bejegyzésnek. Az életemnek sem. Befejeztem. Mármint a bejegyzést, nem az életem.
