Dél-Amerika - Harmadik Bejegyzés

Brazília - Petropólis

"Nemi erőszak = Bűncselekmény". Mindig jól esik ilyen posztert látni a buszon. Elvégre, ha külön fel kell hívni az emberek figyelmét az ilyesmire, akkor biztosan jól működnek a dolgok.

Kíváncsi vagyok hány potenciális elkövetőt tántorított el a felirat. "Nem legális? Akkor inkább hagyjuk."

Brazília Dél-Amerika legnagyobb, és a világ ötödik legnépesebb országa. 27 állam, 210 millió ember. 1500-ban fedezték fel a portugálok, később pedig gyarmatosították. Csak 1822-ben vált független állammá. Érdekfeszítő tények.

Petrópolis 68 kilométerre helyezkedik el Rio de Janeirótól, Rio De Janeiro államában. Amint elhagytuk a várost, buszunkból kibámulva láthattuk a favelákat. Kezdetleges, vakolatlan téglaépületek szorosan egymásra halmozva, változó méretű területeken. Domboldalakban a legjellegzetesebb, és egyben a leglátványosabb, még ha nem is szép látvány. Az atlanti esőerdővel beborított, hegyekben kanyargó út már annál inkább. Ez vezetett a célunkhoz.

Birodalmi városnak is szokták nevezni Petrópolist. Reméltem hogy ez csillag rombolókat és rohamosztagosokat fog jelenteni, de sajnos csak fényűző vityillókra utal a név.

Különböző politikai érák vezetői építtettek itt maguknak palotákat. Uralkodók, elnökök, miniszterek, és hasonló titulusú, feltételezhetően féreg jellemű emberek. Na de ne inkább ne gondoljunk bele a háttérbe, csak csodáljuk a szép épületeket.

Két napot és három éjszakát töltöttünk el egy Hostellá alakított régi kúriában. Kiváló állagú szállás, finom reggelivel. Egyik este viszont képtelenek voltunk aludni, a szomszédban üvöltve közösülő, és egész éjszaka ivó fiatal pár miatt. Ököllel átdörömbölés után kis csend, majd fél óra után minden megy tovább.

Inkább a természet vonzott ide, de azért egy délutánt rászántunk a városnézésre. Nyugis hangulatú, szép hegyi város. Nem csoda hogy megtetszett az elitnek.

Palácio Rio Negro

Sao Pedro De Alcantara Katedrális

Karácsonyi Fények

December esős hónap a környéken. Esett is minden nap míg itt voltunk, de ez nem tántorított el a túrázástól. Szerencsénkre sikerült eljutni a Pedra do Castelinho névre hallgató sziklához.

Szegényesebb külvároson, majd dzsungelen keresztül vezetett az út. Jelölés nem igen volt, a google térképe pedig meghülyült egy idő után. Természetesen el is tévedtünk. Kisebb ösvényeket jártunk, reménykedve hogy majd egyikük jó lesz. Mikor kiderült hogy nem az, visszafordultunk és alternatív úttal próbálkoztunk.

Pici gát hídjához érve, feminin sikoly kíséretében torpantam meg. Közepes méretű, zöld kígyó volt az oka. Pontosan utunk közepén siklott fel egy kis oszlopra. Fingunk nem volt mi tévők legyünk. Megpróbáljuk kikerülni a szűk hídon, vagy várjuk meg, amíg elmegy. Öt perc várakozás után úgy voltunk vele visszamegyünk egy korábbi elágazásig, és megpróbáljuk a másik ösvényt. Nehogy egyikünket félig eszméletlen, habzó szájjal kelljen kirángatni az esőerdőből, miután a másik megpróbálta kiszívni a mérget, mert ugye minden filmben ez van.

A sűrű növényzet és a felhős ég sötétséget eredményezett utunkon. Még mindig nem tudtuk jó irányba megyünk e, viszont elég mélyre kerültünk a dzsungelben. Picit belekakáltam a nadrágomba.

Nem sokkal később kiderült hogy jó irányba küldött el a kígyó. Pár nedves sziklát megmászva elértük a célunk.  Jól esett és a kilátás is szép volt.