India - Tizenhetedik bejegyzés
A for Apple
B for Ball
C for Cat
D for Drugs
E for Erectile dysfunction
F for Furunkulus
A tanítás szépen lassan csordogál előre. Több osztályt megjárva, sokszor idegrendszert próbára téve levontam a következtetést, miszerint egyes gyerekek okosabbak, mint mások. Terveim szerint eme megfigyelés számos oktatással foglalkozó szaklapban kerül majd publikálásra.
Abból a szempontból rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy a tanév végén érkeztem. A személyzet már végig rugdalta a gyerekeket a tananyagon, így én csak járkálok osztályról osztályra, és mintegy extraként próbálok valami újat játékosan a gyerekek fejébe helyezni. Hibátlan fogalmazás.
Ha az ittlétem végén elszabadul a pokol óra közben, de annyira hogy fel kell kiáltanom "Ezt nem fogom lenyelni!". És legalább egy... komolyan nem kell több. Ha legalább egy kölök észbe kap, és azt feleli "Anyád is ezt mondta tegnap este!" akkor már megérte idejönnöm.
"Kerüld a szemkontaktust!" Ragadom majd meg húsz év múlva egy európai reptéren a Delhibe tartó idegen huszonéves srácot. Őrülettel átitatva hablatyolok majd neki mocsokban kúszó emberekről, sátortengerekről, és bűzről. Természetesen összefüggéstelenül, jelenetet rendezve, szakadt szmokingban, egészen addig amíg a biztonságiak ki nem kísérnek.
Mókát félre téve azonban, egy fehér embernek Indiában ugyanarra kell odafigyelnie, mint egy szigorúan őrzött fegyházban: Kerüld a szemkontaktust, hajtsd le a fejed, és ne barátkozz! Keresd meg a legnagyobb, legkegyetlenebb elítéltet, és náspángold el a többi fegyenc szeme láttára.
Egyik vasárnap az iskola felé sétáltunk szintén fehér, de román kollégáimmal amikor ránk köszönt egy fiatalember. Visszaköszöntünk, ahogy illik, de ez neki nem volt elég. Egyik kezét a teste többi része elé nyújtva felénk indult bemutatkozni. Elkövettük azt a hibát, hogy megálltunk, sőt még meg is fordultunk. A környék nem veszélyes, és a tag is egész jól fésültnek tűnt a távolból, de a közvetlen közelsége alkohol bűzt eredményezett, az arcáról pedig dőlt az izzadtság. Angol szavakkal kezdett dobálózni, azonban értelmet nem sikerült kihámoznunk belőlük. Nagy nehezen elmagyarázta szándékát, be akart invitálni magához egy kávéra. Többször visszautasítottuk udvariasan, sajnos ezekre őkegyelme immúnis maradt. "Please! Please!" vonyította.
Szép lassan továbbindultunk, mondanom sem kell, hogy velünk jött. Sírva kérlelt, közben mögöttünk megindult a két személyes kompánia, igazi arisztokratának néztek ki. Ez pedig húzta magát mellettünk, egy ponton még hozzám is simult, és fogdosni kezdett. Elhúzódtam, átfutott az agyamon hogy lökök rajta egy embereset, de mérlegelve e cselekedet lehetséges következményeit arra jutottam, hogy nem akarok agyonverődni, és/vagy megszurkálódni.
Mire odaértünk az üres iskolába egy picit lemaradt. Magunkra zártuk az ajtót, és elkezdtünk szörfölni a világhálón. Pár perc elteltével ordibálás kintről: "Pleeeeaaaaseee!" Megint pár perc múlva az ajtó ráncigálás. Hát egyem meg a szívét, annyira kitartó volt. Izomból akarta kitépni a vasajtót. Ezután kinyitottam volna neki, és vele mentünk volna egy kellemes kis kávézásra, láb keresztbe téve, csésze a kézben, kisujj fönt, aktuálpolitika.
A dráma véget ért, mikor megjelent sűrű bajszú tanár kollégám, Sayar, és elhajtotta a beállt népséget. Hálásak voltunk neki. Azzal magyarázta a jelenséget, hogy akkor már elkezdődött a színek fesztiváljára való készülődés, és ilyenkor isznak a népek. Nemcsak hogy isznak, de mindenféle drogokat is beszednek. Tudják hogy kell ünnepelni. Nagyobb fesztiválok alkalmával összegyűlnek a tömegek, szépen megveregetik egymást ököllel, vagy kést mártogatnak szeretett embertársaikba.
Azt mondták hat hónap Indiát nem lehet megúszni betegség nélkül. Ezt már én sem fogom cáfolni. Mivel itt minden mérgező, ezért igen csak nagy az esélye annak hogy ledönt valami. Jobb esetben egy erősebb megfázást, gyomorrontás. Rosszabb esetben: HALÁL!!!!
Én a megfázásból kaptam. A remek minőségű étel, víz, és levegő különleges egyvelege addig gyengített, amíg a testem lázzal, és torokgyulladással reagált a 23 fokos szellőre. De mint tudjuk, ami nem öl meg... az csak simán kellemetlen.
Na de hogy valami pozitívat is mondjak: Proton
Az áramkimaradásra adott reakció kifejezetten tetszik. Itthon nézzük a tv-t, elmegy az áram. Mintha mi sem történt volna, zseblámpa elő, beszélgessünk. Bevásárlóközpontban hirtelen sötétség. Mindenki nyugodt, megvárjuk a fényt, és megyünk dolgunkra. Ez rögtön rám ragadt, otthon fáklyával és vasvillával mentem volna a nemzeti rádió elé.
Amit még élvezek, azok a délutáni magán angolórák. Bár kissé rendszertelenek a megjelenés, és az Indiai időbeosztás kaotikussága miatt, mégis van bennük valami folytonosság, és kifejezetten produktívnak mondhatóak. Két idősebb kölökkel kezdtem el, az egyik az iskolánk volt diákja, a másik az egyik tanár fia, de mostanra három tanárnéni is csatlakozott. Nem teljesen formális órák ezek, megjelenek egy-egy nyelvtani jelenséggel, vagy egy egyszerű gyakorlattal, amit közösen megoldunk. Ennek az egyik oka a lustaságom, a másik az inkompetenciám enyhe érzése. De ez lényegtelen, amíg van eredmény.
