India - Tizennegyedik bejegyzés
Hazafelé sétáltam egy dombon felfelé mikor lehúzódott mellém egy teherautó. "Up?" kérdezte a maláj sofőr. Bólintottam, erre ő elmutogatta hogy szálljak be. Meg is tettem. Normális tagnak tűnt, gondoltam csak megúszom lékelésmentesen.
Szép lassan araszolgattunk felfelé a rozoga járművel, közben ő pattogó anyanyelvét használva beszélt a telefonon. Pár perc után letette. "Csoki, csoki, csoki!" kiáltott fel nevetve. "A feleségem, és a lányaim csokit követelnek!" én is elmosolyodtam. "Kuala Lumpurban élek." folytatta. "Csak munka miatt vagyok itt. Nemsokára megyek vissza." Értem. Megkérdeztem ismeri e a szigetet. "Egy picit. Nem rég voltunk itt a családdal nyaralni. Gyönyörű hely." Valóban. Közös utazásunk itt véget is ért. Megköszöntem, kiszálltam.
Lehengerlő történet, tudom.
Langkawi szigete Malajzia északi részén található, pontosan a Thaiföldi határon tele vám mentes bolttal. Egy kisebb városon kívül (Kuah) csak pár falu van szétszórva ezen a kis szigeten. Tömegközlekedési lehetőség nincs, így a mozgolódást taxival, vagy egyéb alternatív transzporttal kell megoldani. Robogó, automobil, kerékpár, roller, két soros görkorcsolya.
A szállásunk a turisztikai központtól messze, egy kis motelben volt Kuah mellett. Ketten választottuk honfitársammal, a többiek a nyüzsgő part közelében béreltek házat tőlünk sok-sok kilométerre.
Egy teljes napom ráment, mire ezen a környéken bérelhető biciklit találtam. Nagyjából húsz ember állította teljes meggyőződéssel hogy a legközelebbi messzi földön van, de szerencsére nem hittem nekik, és a nap végén ráleltem egy kis canga műhelyre ahol bérlésre is volt lehetőség.
Másnap aztán mire kikecmeregtem az ágyból már tűzforróság volt, és majdnem dél. Tehát úgy döntöttem hogy lestoppolom azt a rövid húsz kilométert és meglátogatom a nemzetközi barátaimat. Talán majd ott bérlünk bicajt közösen.
Nagyjából húsz másodpercet kellett várnom az út szélén, kitett kacsóval mire megállt egy napszemüveges bevásárlóközpont nő a vadi új fehér micubisijével. Pontosan oda megy ahova én, csak előbb meg kell állnia feladni egy csomagot. Ezt hamar meg is tette.
Maria néven szólítják. "Gyakori név ez itt?" Eszes kérdés volt részemről egy nagyrészt muszlim országban. Nem gyakori.
Eltartott feleség Maria, és jól tartja magát. Borneóból származik, de Baliban is élt sokáig.
Végigbeszélgettük a húsz perces utat. Ajánlott jó pár helyet, amit érdemes megnézni, kérdezgetett hogy én merre jártam, hogy tetszik Malajzia, satöbbi. Tetszik.
Célunkhoz közel megláttam két ismerős arcot, amint az út mentén sétálnak. Ki akartam szállni, de miután megálltunk a pajtások elmagyarázták hogy még messze a haza. Maria volt olyan kedves, és felvette őket is, majd ledobott ahol kértük.
Jó dolog a kerékpározás, bár dimbes-dombos környéken okozhat némi küszködést, még ha kiváló minőségű brinyót is sikerült magunkhoz venni.
Feltekersz az emelkedő tetejére a tűző napban, érzed ahogy sercegve ég a seggedről a zsír. A lejtő a megérdemelt jutalom, a szél vágja a vigyorgó arcod ahogy lefelé hasítasz. Felszabadító érzés, egészen addig míg meg nem látod a következő dombot.
Két nap alatt több mint száz kilométert sikerült letekerni, amivel gyakorlatilag körbe is jártuk a szigetet. Gyönyörű fehér homokos strandok, áttetsző kék óceán. Az út szélén majmok, az égben sólymok. Felvontathatod magad a sziget második legmagasabb hegyére, ahonnan sok mindent beláthatsz, még thaiföldi szigeteket is.
Malajzia csúcspontja volt ez a hely számomra, és Yangshuo mellett az utazás legszebb tájait produkálta. Na meg azt a falusias hangulatot, ami nagyon közel áll a szívemhez.
Thaiföldre komppal léptünk be, Bangkokba pedig éjszakai busszal érkeztünk. A szállás felé tartó helyi járatos busz hirtelen megállt, a sofőr leszaladt és belepisált a megcélzott bokorba. Vihogva szaladt vissza. Első impulzus.
Az Indiai vízumigénylés miatt mentünk közvetlen Bangkokba. A tüntetésekből, és zavargásokból csak útlezárásokat, és néhány barikádot éreztünk. A város most is telis-tele van turistákkal.
A nagykövetségen gyorsan ment az ügyintézés annak ellenére hogy zsúfolt volt az iroda. Ipari mennyiségben gyártják a belépési dokumentumokat.
Indiai stílusú fejpántban, hasonló bő, szinte szoknyában flangáló fehér srácok, és a női megfelelőjük. Ott vártak velem egy sorban. Bárcsak láthatnám az arcukat egy hónap India után. Miután a cinizmus, és az undor átvette a spiritualitás helyét. Ahogy keserűen bámulják a magas fekália tartalmú folyón szép lassan lefelé csordogáló élettelen testet. A szemétdombok közt játszó alul táplált kisgyerekeket. Olyan szívesen belenéznék a könnyfóliás szemükbe. Nem mondanék semmit, csak csalódottan csóválnám a fejem, ők pedig zokogni kezdenének.
