India - Tizenkettedik bejegyzés
A kezembe akadt egy lista, ami a dzsungelben lévő állatokat taglalja. A király kobránál hagytam abba az olvasását.
Túra közben rám ülepedett a paranoia. Minden második indát kígyónak láttam, ha valami megmozdult a bokrok közt összeugrottam. Nem vagyok az a túlzottan izzadós fajta, de az esőerdőben olyan magas a páratartalom, hogy ömlik az emberről a víz. De azért nagyon élveztem, Axel Rose sikított a fejemben.
Sajnos nem akadtam aranyba borított ősi értéktárgyra, ami miatt a helyi törzs kerget a dzsungelen az Indiana Jones zenéjére. Viszont végigsétáltam egy szűk függőhídon. Mikor ketten voltunk rajta himbálózott rendesen. Hátraüvöltöttem, hogy lassabban, mert minden testnyílásomon folyni fog valami ájulás közben.
A híres "majom part" azért híres, mert majmok lakják. Meg is találtuk őket, a nagyobb hímek agresszíven ránk üvöltöttek, mikor közelebb akartunk lépni fényképezés céljából. Védik a területüket. Hallottam pár turistát panaszkodni emiatt, ők azt gondolták majd strand labdázhatnak velük, később rendelnek egy koktélt és megisszák együtt a napágyon.
A part mögött csak a dzsungel, két oldalról sziklák fogják közre. Viszont kifejezetten mocskos, tele van szeméttel, és ez rendesen belerondít az összképbe. Hőbörgés. Zsémbelés. Házsárt.
Kuala Lumpurban azért akartam csak pár napot maradni, mert sejtettem hogy olyan lesz amilyen. Bár a Petronas-ikertorony csodaszép éjszaka, és találtam hangulatos parkokat, épületeket; ezeknek csak részben sikerült kompenzálniuk a szemétben, és hajléktalanokban lubickoló utcákat. Az ehhez társuló párás hőség már csak hab a tortán. Terepgyakorlat Indiára.
A híres Batu barlangok Hindu szentélyt, és templomokat rejtenek. Ezen kívül hatalmas tömeget, és még hatalmasabb mocsok halmazt. A legbelső barlang falán ugráló majmok néha lemásznak, és kikotornak egy-egy narancshéjat a mindenfelé heverő műanyag zacskók, és flakonok közül. Ellentmondásos élmény.
Idelátogatásunknak legfőbb célja egy találkozó volt. A szervezet két kis főnökével, és a csapatunkban lévő mindenkivel ültünk össze.
Az elmúlt évben nem egy beszédet hallottam "feljebb valóimtól" a globalizáció hátrányairól, a gonosz nagy cégek fejlődő országokba pofátlankodásáról. Ennek megfelelően a Starbucksba szervezték a találkozót.
A rövid beszámolók után jöttek az elvarázsolt gondolatmenetek. Tippek az utolsó hónapra.
Ha egy családdal élsz egy hétig, akkor aztán mélyre ható képet kapsz az ország társadalomról. A felszín alá nézel. Csak menj el egy faluba, nézz kétségbeesetten, és a helyieknek végül muszáj lesz befogadniuk, hisz a kultúrájuk ezt diktálja. Ilyesmiket javallottak a mi kis főnökeink. Fapofával hallgattam egy darabig, aztán egyszerűen elhagytam a beszélgetést gondolatban. A szomszéd asztalnál ülő gyönyörű lányt bámultam. Hosszú barna haj, nagy szemek. Spanyolul próbált beszélgetni nagy gesztusokkal, beleélten. Sokat mosolygott közben, néha elnevette magát. Azon kezdtem el gondolkodni vajon mennyi idő alatt semmisítene meg. Gyorsan, fájdalommentesen "menj a picsába"? Vagy előbb közel engedne, aztán szépen lassan, ahogy kell? Normális ez a gondolat? Néha úgy érzem magam mint egy megkeseredett öregember. Észrevette hogy bámulom, úgyhogy színpadiasan visszairányítom a tekintetem a többiekre. Most épp azt magyarázza az egyik főnök, hogy a helyiek nincsenek hozzászokva a papírhoz, és műanyaghoz, csak az organikus anyagokhoz. Ezzel magyarázható a szemetelés. Bravó!
Két dolgot kell kiemelnem még Kuala Lumpurból.
Robotzsaru. Ellátogattam egy több vásznas filmszínházba és megtekintettem ezt a feldolgozást. Igencsak meglepett hogy egy okos, történet uralta tudományos fantasztikum lett belőle erős politikai kérdésekkel, és drámai vonallal. A székbe szegezett, élveztem minden percét.
A másik egy buddhista gyülekezet volt. Magyar kollégám talált rájuk, amint épp etetik az utca népét. Beszédbe elegyedett velük, és leszervezett ma délelőttre egy találkozót.
Hajléktalanokat etetnek, és látnak el tisztálkodó eszközökkel, és van vasárnapi iskolájuk. Akár keresztények is lehetnének. Tüneti kezelésnek gondolom az etetést, de hát nyilván több mint a semmi, és nemes dolog.
A város legszebb buddhista temploma a főhadiszállásuk. Csinos, fiatal kínai lány fogadott, aki készséggel válaszolt minden kérdésünkre, és körbe is vezetett. Megáldatott minket egy Sri Lankai pappal. Ez abból áll, hogy a kopasz úriember éneklés közben lelocsolt vízzel, aztán a kacsónkra kötött egy sárga fonalat.
Késő délután érkeztünk meg a Cameron felföldre. Hegyes-völgyes-dzsungeles környék, nagy teaültetvényekkel 1440 méter magasban.
Péntekig tartózkodunk majd itt.
