A Sóher Utazó

2014 szeptemberében szőlőszedés céljából érkeztem Franciaországba humanitárius kollégáimmal. 2 Lett lány, 1 Cseh, 1 Portugál, és 2 Magyar férfi tették ki a csoportunkat. Osloból repültünk Párizsba. Ott Lyon-ba tartó buszra szálltunk. Lyon-ból egy kis faluba vonatoztunk. Abban a kis faluban furgonnal felvett Jean-Cloud, a borász, és elvitt minket a méretes telkére. De nem is erről akartam beszélni, hanem a Párizsi éjszakáról.

A szállás pénzbe kerül, nekünk pedig nem volt olyanunk. Azaz volt, de nem túl sok. Euclides (a portugál férfi) ismerősénél megszállhattak hárman. Ő, és a 2 Lett lány. Maradékunknak viszont a szabad ég alatt kellett tölteni az éjszakát. Annyi segítséget kaptunk, hogy eltárolták reggelig a pakkunkat. Picike, egyszobás lakás a belvárosban, igazi hős a lány, amiért három extra embert sikerült begyömöszölnie ide.

Norvég koronában volt a pénzünk nagy része, euronk csak kevés. Mi magyarok, és a Cseh srác azzal töltöttünk pár órát, hogy olyan váltó irodát találjunk, ahol nem húznak le túlzottan kezelési költségekkel. Sikertelenek voltunk. Itt megjegyzem hogy a Párizsi lakosság annyira barátságos idegenekkel szemben, mint egy szibériai gulagban dolgozó fegyőr. Tíz emberből talán egy szóba áll veled, ha angolul kérsz útba igazítást. Annyit sikerült kiderítenünk, hogy az egyik váltó költségei nem rosszak, és hogy a Champs Elysees-én van egy irodájuk. Mire odaértünk már zárva volt. Fogtuk magunkat és kevéske euronkat elköltöttük croissantra, és borra.

Naplemente előtt összegyűltünk mind a hatan az Eiffel Torony melletti parkban italozni és beszélgetni. Teljes idill a pokrócon, akár egy nemzetközi film borítója is lehetne a kép. Négy náció és két nem az Eiffel lábánál nevetgél önfeledten, teljes harmóniában. A Netflix már ez alapján megvenné a jogokat.

Sötét volt már, mikor szétszéledtünk. A lányok visszamentek a lakásba Euclides-el, mi pedig hajléktalanul lézengtünk a belvárosban. Jó idő volt, és a bor is fűtött, így nem igazán bántuk a dolgot. Később Euclides felhívott hogy találkozzunk egy bárban. Épp megy sörözni a barátaival.

Miután megtudták a srácok, hogy egy eurocentünk sincsen, meghívtak a pultnál pár korsó malátára. Percekig tartó megfigyelés után feltűnt, hogy nincs nőnemű egyén ebben a bárban. A táncpulton félmeztelenül vonagló, feminin férfi pedig egyértelművé tette, hogy melegek számára fenntartott vendéglátó egységben járunk. Euclides kinevette a meglepett arckifejezésünk. Nem zavart a dolog, főleg ha kapunk ingyen italt. Az már picit rosszul esett, hogy a Cseh Michael kapta a legtöbb figyelmet, és nekem senki nem csapta a szelet. Heteroszexuális vagyok, de az ember hiúságát mégiscsak sérti az ilyesmi.

Spiccesen hagytuk el a bárt, és még jó pár óra hátra volt a nap felkeltééig. Párizs árnyoldalát tapasztalhattuk meg ezen az éjszakán. A Szajna partján kóvályogva patkányok hadserege mellett haladtunk el. Belvárosi utcákon hajléktalanok tömkelege. Memóriámba égett a dupla matracon alvó Roma család képe. Olyan otthonosan berendezkedtek egy kirakat előtt, mintha a saját hálószobájukban lennének.

Végül a Champs Elysees-én kötöttünk ki, és fejenként egy-egy padot befoglalva nyugovóra tértünk, így csatlakozva Párizs hobóihoz. Aludtam már jobban is. Reggel átváltottuk a koronánkat, felvettük a táskáinkat, és irány Lyon.

Azon gondolkoztam manapság, vajon mitől lesz sóher egy ember. Részben biztosan veleszületett tulajdonság. Persze erről nem beszélhetek sokat, hisz rasszista gondolat (szarkazmus). Csakis a környezetünk formál minket. Üres papírlapok vagyunk, amire felsőbb rendű ideológiát mázolhatunk, és ha elég dogmatikusan követjük a helyes eszmerendszer rigid szabályait, tökéletes társadalommá formálhatjuk az egyének halmazát. Akik igazából nem is egyének, hanem egy közös organizmus apró, gyakran feláldozható fogaskerekei (még mindig szarkazmus).

Minden gúnyt félretéve, úgy gondolom bizonyos élmények motorkerékpárként rúghatják be az ember fukar természetét. Például, ha szegény környezetben nő fel, később azonban magasabb osztályba küzdi magát. A visszaeséstől való félelem, és a még feljebb mászás vágya könnyen szűkmarkúvá teheti.

Fordított esetben ott a jó körülmények közt nevelkedett férfi/nő/transz, kinek zsugorisága könnyen magyarázható a felkapaszkodás egyik eszközeként.

Túlegyszerűsített, népmesébe illő magyarázatok, de én szeretem az ilyesmit. Éppen ezért fogom összekötni az utazást, a spórolásra hajlamos jellem kialakulásával.

Hogy utazik általában az ember? Ha egy munkával és/vagy családdal rendelkező, átlagos állampolgárról beszélünk, akkor kivesz két hét szabadságot és elmegy nyaralni. Esetleg hosszú hétvégéket év közben. Már ha van egyáltalán keret az utazásra. Ha van, akkor szépen félre van rá téve az erre szánt pénz, jobb esetleg bőséggel, hogy ne kelljen aggódni semmi miatt. Akár még olyasmit is mondhat a kiránduló, hogy "Én megadom a módját, ha utazom. Nem számít a pénz, jól akarom érezni magam." Úgy gondolja, hogy az utazás alatt elköltött pénz és az utazás élvezete közt egyenes arányú kapcsolat áll fent. A korlátok és a kompromisszumok csakis rossz élményekhez vezethetnek. Más szóval minél többet költünk, annál jobban érezzük magunkat a nyaraláson.

A Párizsi éjszakához hasonló kiruccanások során tanultam egyet s mást. Bizonyos fokú kényelmetlenség, és korlát nem hogy elvesz, inkább hozzáad az utazás összképéhez. Főként visszatekintve. Azt az érzést adja, hogy különleges élményben volt részed. Valami autentikusban. Ami persze nem teljesen igaz, de a lényeg az, hogy úgy érezd. Például, ha Párizsban sok zöldhasú lett volna birtokunkban, valószínűleg nem pokrócon boroztunk volna a parkban, és nem jártuk volna be gyalog a várost. Márpedig ezek az élmények igencsak jól estek minden résztvevőnek, azt is mondhatnám, hogy életre szóló emlékek lettek belőlük.

Úgy gondolom több, ehhez hasonló tapasztalat után kialakulhat egyfajta tudatos sóherség. Rájön az ember, hogy jóval kevesebb dologra van szüksége, mint gondolta. Meghatványozódnak az igényei.

"Most akkor mindenki legyen csöves, csak hogy 10 év múlva úgy érezze kalandban volt része?" Egy szóval sem állítottam ezt. Természetesen azt csinálsz, amit akarsz. Arra célozgatok, hogy nincs egyenes arányú kapcsolat a pénzköltés és az élvezetek közt, sőt, olykor fordított arányosság áll fent köztük.

Amivel még össze tudnám kötni a spórolásra való hajlamot, és az utazást, az a bűntudat. Ha sok helyen megfordul az ember, főként minimális pénzzel a birtokában, akkor elkerülhetetlen, hogy szembe találkozzon a mélyszegénységgel. Kiváltképp a harmadik világban tapasztalt nincstelenség megrázó, mert az abszolút. Egyenest a lélekbe markol, és bénító tehetetlenséggel tölti meg.

Emberfüggő a dolog, de személy szerint nincs gyomrom a pénzszóráshoz, miután a saját szememmel láttam milyen az, ha az embernek nincs semmije. Nem mintha jótékony célokra fordítanám minden bevételem, és nem is serkentenék erre senkit. De egy bizonyos szintű lelkiismeret furdalás talán egészséges ilyen esetben.

A végén még szeretném megjegyezni, hogy fogalmam sincs miket beszélek. Gondolom ez evidens. De azért néha jó dolog elmélkedni.