20 Éves az Amerikai Szépség

1999 kivételesen jó filmes évjárat, hisz a korábban megünnepelt Mátrix és Harcosok Klubja mellett olyan alkotások láttak még napvilágot mint a Sivatagi Cápák, Magnólia, John Malkovich Menet, Hivatali Patkányok, Hatodik Érzék, csak hogy néhányat említsek. Ma viszont nem rájuk, hanem Sam Mendes társadalmi szatírájára teszek szülinapi csákót. Egyrészt mert személyes kedvenceim sorában előkelő helyet foglal el, másrészt mert témában tökéletesen illeszkedik a blog szellemiségébe. Bármi is legyen az.

Alan Ball forgatókönyvíró neve valószínűleg nem hangzik ismerősen, minek hátterében nem csak az áll hogy általában nagy ívben szarsz az írókra, hanem az is hogy az Amerikai Szépség sikere ellenére nem futott be nagy filmes karriert, inkább sorozatok mellett láthatjuk nevét.

Sam Mendes megkaparintotta az Oscar díjat ezért a munkájáért, majd több minőségi drámát is letett az asztalra. Évekig csak a két James Bond filmjével foglalkozott, ami csalódás volt számomra, bár megértem hogy a teherautónyi pénz meggyőző érv a blockbuster gyártás mellett. Szerencsére legközelebb egy a trailer alapján nagyon ígéretes, első világháborús drámát kapunk tőle. 1917.

Kevin Spaceyt nem kell bemutatni. Generációja egyik legtehetségesebb színésze. Jelen pillanatban Szibériában épít vasutat.

Bemutatásakor nem igazán érdekelt a film, csak jó pár évvel később kaptam el az egyik kereskedelmi televíziós csatornán. Miért is érdekelte volna egy rózsaszirmos dráma tizenkét évesen? Benne volt Jackie Chan vagy Van Damme? Ennyi. A középkorú férfiak sírását inkább hagyjuk meg azoknak akik nem dobálnak műanyag dobócsillagot a kertben. Nekem akció kellett és dominancia, nem holmi egzisztenciális rimánkodás. Főleg mert az sem tudtam mi az. Később megtanultam, elsajátítottam és a mai napig gyakorlom.

"Úgy érzem, mintha az elmúlt húsz évben kómában lettem volna. És csak most ébredtem fel."

Lester (The Molester) Amerika felső középosztályának idilli kertvárosában él nukleáris családjával. Bevallása szerint a reggeli zuhany közben végzett önkielégítés napjának fénypontja. Az évek során szerencsétlen balfékké silányult egykor élet igenlő és magabiztos énje.

Felesége, Carolyn, az enyhén elmebeteg karrierista ingatlanügynök, látszólag egyetért vele. Lánya, Jane, pedig jó tinédzserként elidegenedett tőle.

Már a kezdő képsorokban bemutatják a készítők, hogy a szép nagy ház piros ajtaja mögött nem minden fenékig tejfel.

Hősünk befásult életének megposhadt állóvizét két dolog kavarja fel. Jane barátnője, a szőke pom-pom lány Angela, kivel szemben kissé szánalmas megszállottság alakul ki Lesterben. És Ricky Fitts, az új szomszéd srác.

Ricky karakterét valahova a Dalai Láma és egy pszichopata gyilkos közé tudnám belőni. Először Jane-t kezdi random kamerázni, később pedig Lesternek ad el füvet. Apja kemény kezű homofób ex-katona, anyja egy túl gyógyszerezettnek tűnő szobanövény.

A fiatal szépség és a fűárus emlékezteti Lestert saját fiatalságára. Úgy érzi ideje magához térni.

"A munkám lényegében abból áll, hogy álcázom megvetésemet a seggfej főnök iránt és naponta legalább egyszer kivonulok a férfi WC-be rejszolni, miközben egy olyan életről álmodom ami kevésbé hasonlít a pokolra."

Lester átadja magát középkori válságának. Munkáját egy nulla felelősséggel járóra cseréli, elkezd gyúrni, füvezni, brutálisan őszinte lesz és megveszi a kocsit amire mindig is vágyott.

Carolyn görcsösen próbálja fenntartani a tökéletesség látszatát. Elvégre "a siker érdekében állandóan sikerességet kell sugároznod". Belül persze kezd ő is szétesni. Ez először csak zokogásban, később viszont házasságtörésben nyilvánul meg.

A fiatalok élete is bonyolódik eközben. Jane egyre jobban neheztel a szüleire. Ricky-t jól elveri az apja. De legalább összejönnek a végére. Mármint Ricky és Jane, nem Ricky az apjával.

"Ne becsüld alá a tagadás hatalmát."

Két ellentétes karakter típust állít egymással szembe a film. Lester szép lassan rájön a tényre, miszerint a jelenlegi életvitele nem teszi boldoggá és szégyenérzet nélkül változtat rajta. Carolyn is érzi, de nem képes elfogadni, ezért a tagadást és a külsőségeket választja.

Egy momentum tökéletesen ábrázolja mindezt. Mikor úgy tűnik a párnak sikerül felébresztenie kapcsolatuk régi szikráját. Lester odahajol fölé, már közel állna hogy megcsókolja, mikor Carolyn meggyilkolja a hangulatot és rászól hogy figyeljen oda, nehogy leöntse a kezében lévő sörrel a kanapét.

"- Na és? Ez csak egy kanapé.

- Ez egy négyezer dolláros szófa, olasz selyemkárpittal. Ez nem csak egy kanapé!

- Ez csak egy kanapé! Ez nem az életünk, ezek csak tárgyak! És fontosabbak lettek számodra mint az élet. Édesem, ez őrület."

Más dinamikájú kapcsolat hasonlóan nagy ellentéttel a Ricky és az apja közti. A következő párbeszédben ütközik ki a legszebben:

"- Ezek miért dörgölik mindig a buziságukat az orrod alá? Hogy lehetnek ilyen szégyentelenek.

- Ez a lényeg. Nem érzik, hogy bármit szégyellniük kéne."

Ebből a két sorból kivehető a karakterek közti hatalmas nézeteltérés. Az apa visszafojtott, szégyentől és büszkeségtől fűtött ítélete találkozik az együtt érző, békés fiú megértésével.

"- Pedig kéne.

- Így igaz.

- Ne hagyd rám, mint anyádra szoktad!"

Ezen a ponton, mivel szülő-gyerek kapcsolatról van szó, és az ezredes kezd agresszív lenni, Ricky úgy dönt azt mondja amit hallani akar.

"- Bocsánat, uram, hogy kimondom: ezektől a buziktól majd kihányom a belemet.

- Hát én is, fiam. Én is."

Egyértelmű állásfoglalás a film lezárása azzal kapcsolatban melyik fél hozzáállását találják jobbnak a készítők.

Lester végül megkaphatná a szőke pom-pom lányt de úgy dönt nem lenne erkölcsös a korkülönbség miatt (Ironikus azt tekintve mivel vádolják Spacey-t). Úgy általában jobban érzi magát mint azelőtt. Egészen addig míg fejbe nem lövik. 

Ezzel szemben Carolyn helyzete még rosszabb mint volt. Hűtlenségére fény derül, szeretője és lánya lelép, a férjét pedig fejbe lövik.

Az sem kérdés kinek volt igaza, Ricky-nek vagy az apjának. Tekintve hogy utóbbi gyilkosként végzi, a fiát pedig elüldözi, csak mert nem tudja feldolgozni a saját homoszexualitása miatt érzett szégyent.

20 Év Után

Manapság, a sorozatok világában, ahol évadok állnak a készítők rendelkezésére hogy megmagyarázzák a karakterek motivációit, és jellemfejlődésük, talán soványnak hathat egy ilyen egész estés dráma. Engem mégis megüt minden alkalommal. A forgatókönyv okos és szellemes. A színészek remekelnek, főként Kevin Spacey (bár Annette Bening film végi zokogása is megér egy ódát). Tehát egy szórakoztató és elgondolkodtató alkotásnak tartom. Érdemes elővenni különböző életszakaszokban, és megnézni hogyan hat az emberre.

Ha mindenképp össze kéne foglalnom a végső üzenetét: Próbálj meg úgy élni, hogy mikor fejbe lőnek hálát érzel az életeddel kapcsolatban, nem megbánást.

Tudom, majd kihányod a beledet.