Magyar - Horvát - Írország, Egy Hét Alatt

"Az épület melletti park kerítéséhez láncolt széfben találja a lakáskulcsot. Csak írja be a kódot, majd menjen a 127-es lakáshoz."  Írta a londoni szállás adónk. Kellett egy kis idő hogy feldolgozzam ezt az információt.

Bristolból nem értük volna el a kora reggeli gépünket Budapestre, így London Whitechapel negyedében töltöttünk egy éjszakát.

Nem sokat tudtam a környékről. Ami rögtön szemet ütött a metróállomásból kilépve hogy nem Angliába érkeztünk. Később utána olvastam, és kiderült hogy a lakosság nagy része itt bangladesi. Ennek tudatában kevésbé lepett volna meg hogy egy angol szót sem hallottam az utcán, fehér arcot is csak elvétve láttam. Ez a megfigyelés persze automatikusan fajgyűlölővé tesz. (szarkazmus) Még tetézném a dolgot azzal hogy hangosnak és koszosnak tűntek számomra az utcák. Már sötétben érkeztünk ide, és nem éreztük magunkat teljes biztonságban. Viszont semmi atrocitás nem ért a szállásunkhoz vezető tizenöt perces séta közben, úgyhogy be is fogom a számat.

A kulcs ott volt a helyén, egy rozoga kis széf dobozban a fémkerítés lábához láncolva. Mérsékelten jó állagú társasházban kifejezetten tiszta lakás. Hét óránk volt aludni, amit félig-meddig ki is használtunk. Nagyra értékeltem volna ha nem üvöltöznek gyerekek még éjfélkor is az utcán.

Magyarország

Itt töltöttük a legkevesebb időt. Csak egy éjszakát. Még egy valamire való képet sem készítettem. Persze ez hazaáruló dezertőrtől nem is csoda. Miután magamba tuszkoltam két túrórudit a Ferihegyen, felvettek minket barátnőm ismerősei. Innentől automobillal közlekedtünk.

Keszthelyi libás fürdő paraméterén belül fürdés a Balatonban. Étkezés a kissé puccos Tompos étteremben. Mennyire hiányzott már a jó hazai táplálék. Baconnel, kolbásszal, füstölt sajttal telitömött disznó. Plusz a barátnőm által meghagyott marhapörkölt. Mind ment bele a pofámba kontroll nélkül. Fröcsögött a lé a hús cafatokká tépése közben. Ha ezalatt fenyegetve éreztem magam, vicsorogni kezdtem és ragadozó morgását hallattam.

Hajnalban már indultunk is a Plitvice tavakhoz. Nem kielégítő, de villámlátogatásnak azért elég jó volt ez a Magyar nap.

Horvátország

Sorban állás közben, amint szép lassan araszol mindenki, gyakran ott az a bizonyos individuum. Az a személy, aki reflektált a helyzetre és úgy érzi bégetnie kell. Mert ugye az állatokat is csordában terelik, nemdebár? Ez mókás, hisz mi emberek vagyunk, mégis birkaként viselkedünk abban a szituációban. Milyen szuper intelligens dolog egy agyonhasznált szar viccel rámutatni erre.

Egyes vízesések előtt akkora sor állt Plitvicében hogy ezen járt az agyam. Itt viszont le is zárul a negatívumok sora, hisz a park gyönyörű.

Két napot is el lehetne tölteni ezen a mesebeli helyen, de nekünk csak egy állt rendelkezésünkre. A tömeg miatt elegendőnek is éreztem azt a hét órát amit a látogatásra szántunk.

Másnap délelőtt már Split mellett voltunk, és a Klissza erődről néztünk le a városra. Sokáig főként a helyiek közt volt csak ismert, egészen addig amíg a Game of Thrones forgatási helyszínévé vált. Daenerys Targaryen ide menetelt a negyedik évadban rabszolgafelszabadítás céljából.

A látogatottság természetesen megugrott, a jegyárat pedig 50 százalékkal felpumpálták. Úgy tűnik George R. R. Martin emberi természettel kapcsolatos, cinikus nézőpontja nem teljesen alaptalan.

Tetszett az erőd, de azt sajnáltam hogy minket senki nem szabadított fel.

Hvar szigetére kompoztunk át Splitből. Azon belül Stari Gradra. Francia anya-fia kombótól béreltünk tengerre néző lakást tágas erkéllyel. Itt töltöttük a legtöbb időt a héten, mégpedig három éjszakát.

Stari Grad Horvátország legöregebb városa. I.E. 384-ben alapították a görögök, és Pharosnak nevezték el. Ezt persze csak most olvasom a bejegyzés miatt. Miért is informánál magam az ottlétem alatt mikor a tengerparton is döglődhetek semmittéve. 

Gondatlan napok az áttetsző, türkizkék víz mellett. A szálláshoz közeli strandon, majd a sziget déli partján egy csendes kis öbölben. Utóbbit sziklás hegyek vették körül. Föld úton parkoltuk le az autót a hegy oldalában, majd lesétáltunk a partra. Életem öble volt a Sveta Nedjelja - Bay Lučišća. Kiejtés ismeretlen.

Utolsó Horvát napunkon Hvar városában császkáltunk az óvárosban, és a kikötő körül. Megnéztük a spanyol erődöt. Idilli mindkettő, bár a nap igazán visszavehetett volna a tűzésből, mert szinte lángra lehetett lobbanni.

Kora délelőtt visszakompoztunk Splitbe. Itt is letudtuk az impozáns óvárost, na meg a part menti sétányt. Közben azért egy légkondicionált bevásárló központba is bemenekültünk. Ez egy picit kiesett a turista központtól, úgyhogy lehetőségünk volt a város "valódibb" oldalát is megtapasztalni. Kifejezetten pozitívan csalódtunk a helyiek angol tudásával kapcsolatban. Például a buszállomás melletti félig romos épületében hatvan év körüli néni árulta a jegyeket. Ha fogadnom kellett volna azt mondom "no english" helyzetbe fogunk keveredni. Azonban minden gond nélkül elmagyarázta mikor-honnan-mennyiért megy a helyi járatos busz a repülőtérre. Félreeső közértben is habozás nélkül váltott át a középkorú kasszás hölgy angolra.

Nap végén, miután bejártuk Splitet keresztül-kasul, ott ültünk a lassan döcögő buszon a reptér felé. Izzadságtól ragadó, kimerült testtel estünk be a terminálba.

Összesen olyan másfél órát sikerült aludni mikro adagokban a három órás repülő úton. A horvát hőségből megérkeztünk az Ír éjszaka szeles, tizenkét celsius fokába. Szállásadónk volt olyan kegyes és becsekkolt minket hajnal fél háromkor.

Írország

Késő délelőtt relatíve kipihenten tértünk magunkhoz. Elfogyasztottuk a grátisz vajas pirítóst és instant kávét (ebből lehet sejteni hogy nem a Marriott hotel lánc egyik létesítményében szálltunk meg), majd nekimentünk a városnak.

Gyorsan elrepült a pihenésekkel megszakított fel-alá járkálás. Nagyjából hét óráig tartott. Volt kastély, múzeum és régi könyvtár látogatás. Parkban lébecolás, és egy pint Guinness tradicionális ír pubban. A pub élményt megspékelte a nagyon igényes élő muzsika. Középkorú férfi játszott feldolgozásokat akusztikus gitáron.

Alapvetően jó hangulatú város benyomását keltette számomra Dublin. Persze ezt egy nap alapján nem lehet megítélni. Huzamosabb itt töltött idő után lehet dinamitos mellényt akarnék magamra csatolni. Bár kétlem.

Mozival zártuk a napot. Crawl (Préda). Gyilkos aligátorok elől menekül egy fiatal lány és az apja a hurrikán által sújtott Floridában. Átmegy rajtad mint a jó ízű gyors kaja, mindenféle tartalmasabb élmény nélkül.

Kiruccanásunk utolsó napján a tengerparthoz vonatoztunk, pontosabban Howth falvába. Dublin központjából laza 25 percet kell eltölteni a vasúti szerelvényen ezért a népszerű partszakaszért. Kisebb nagyobb körtúrák állnak itt rendelkezésre. Mi a közepes, négy órásat választottuk. A 2000 km/órás széltől, és a rengeteg túrázótól eltekintve nagyon élveztük a sétát.

Itt találkoztunk először olyan ír akcentussal aminek kilencven százalékát képtelenek voltunk megérteni. Maximum szavakat kaptunk el a mögöttünk sétáló pár beszélgetéséből. A Dubliniak angolját szépnek és tisztán kivehetőnek tartottam. Mert ugye szakértő vagyok a témában (nem vagyok).

Visszavonatozás, mongol étteremben ebéd, szálláson poggyászfelvétel, busz a reptérre, este otthon.