Gondolatok a Meditációról

Endre azt állította, ennyire még semmire nem figyelt oda egész életében. Figyelmének tárgya a 'Step Up' című romantikus dráma volt, Channing Tatum főszereplésével. Az év bármely más napján azt gondoltam volna Endrének elment a józan esze. De mivel aznap egy Amszterdami hotel szobában ültünk, és fél órával korábban én a falat néztem ugyanilyen figyelemmel, annyira nem lepett meg a dolog.

A varázsgombában található pszilocibin dolgozott bennünk. Ne képzeljünk amerikai füves komédiába illő jelenetet, ahol hőseink különböző rekreációs drogok hatása alatt bohókás szituációkba keverednek. Kontrollált körülmények közt vettük magunkhoz. Nem hagytuk el a hotelszobát. Követtük a használati útmutatót, és volt velünk egy józan személy, aki röhögött rajtunk. Mindezt azért, hogy csökkentsük a kellemetlen hatások esélyét. Az a hír járja, hogy a poklok poklát is okozhatja a varázsgomba. Mi pedig gyávák vagyunk.

Na de hogyan kapcsolódik a varázsgomba a meditációhoz? Itt jön képbe Endre, és a 'Step Up'. Vagy én, és a fal. A pszilocibinnek ugyanis van egy olyan hatása, hogy a jelenbe repít. Nem agyalsz a múlton. Nem aggódsz a jövő miatt. Arra koncentrálsz, ami abban a pillanatban történik körülötted. Endre azért tudta odaadással bámulni Channing Tatum táncmozdulatait, mert  kikapcsolt benne az a funkció, ami korábbi tapasztalatok alapján, érzésekkel színezi ki az őt ért ingereket. Leomlott a határ közte, és minden más közt, hisz elveszett az a mindennapi esszencia, ami alapján azonosította a környezetét. Channing nem egy szemtelenül jóképű filmsztár. Csak egy humán, aki táncol. A fal nem egy melegséget árasztó barna fal. Csak egy sima fal, amin valamiért eddig nem látott minták mozognak. (A pszilocibin hallucinációkat is okozhat.) Egybemosódik a világ, és kivételesen nem te vagy a középpontjában, mint állandó narrátor. Csak egy részét képzed.

A meditáció erre a tudatállapotra törekszik. Azzal a specifikus céllal, hogy minél többet tudd nézni Channing Tatumot, amint táncol.

"- Nem vagyok vallásos, de spirituálisnak tartom magam.

- Nem vagyok őszinte, de ez nagyon érdekes." - Daniel Tosh, Stand Up komikus.

Ha egyetemi éveim alatt valaki azt mondja egyszer meditálni fogok, biztosan jól kinevetem. Vagy ha nem is nevetem ki, tisztelettudóan megjegyzem hogy a feltevés valószínűsége véleményem szerint nullához közeli.

Akkoriban minden keleti valláshoz köthető spirituális gyakorlatot azzal az új hullámos karma spin-offal azonosítottam, miszerint az "univerzum" a világ felé sugárzott pozitív, vagy negatív energiáid alapján jutalmaz, vagy büntet. Ezt egyértelmű sületlenségnek tartottam, és tartom is a mai napig. Részemről pedig az volt ostobaság hogy egyetlen koncepció alapján általánosítottam egy igencsak kiterjedt teológiai, és filozófiai halmazt. Még jó, hogy azóta megvilágosodtam (semmi ilyesmi nem történt).

Megkísérlem elmagyarázni, mire törekszik a Vipassana, nyugatiasabb nevén a mindfulness meditáció. (Magyarul tudatos éberségnek nevezik. Akkor miért nem így mondom rögtön?) Remélhetőleg ezután érthetőbb lesz, mit hadováltam feljebb. Talán a tavalyi, meditációs elvonulós beszámolóm sem lesz majd akkora zagyvaság.

"A mindfulness meditációt gyakran szentimentálisnak, és bizonyos szempontból irracionálisnak tartják. Azt mondják arról szól, hogy "kapcsolatot teremts az érzéseiddel" és hogy "ne ítélkezz". És igen, ezek is hozzá tartoznak. Segítségével az érzéseid - düh, szeretet, bánat, öröm - új érzékenységgel tapasztalhatod meg. Úgy láthatod, vagy akár érezheted a szerkezetük, mint azelőtt soha. Ez azért lehetséges, mert bizonyos értelemben nem ítélkezel - tehát nem címkézed minden érzésed eszetlenül rossznak, vagy jónak. Nem menekülsz előlük, vagy öleled fel őket. A közeledben tarthatod őket anélkül, hogy elvesznél bennük; odafigyelhetsz arra, valójában milyen fizikai érzéssel járnak.

Mindezt nem azért teszed, hogy elhagyd a racionalitásod. Inkább azért, hogy alkalmazd: ezek után egyfajta ésszerű analízisnek vetheted alá az érzéseid, minek segítségével megfontoltan dönthetsz arról, melyikük jó irányadó. Tehát a "ne ítélkezz" végső soron azt jelenti, nem hagyod, hogy az érzéseid ítélkezzenek helyetted. És a "kapcsolatot teremts az érzéseiddel" végső soron azt, hogy nem feledkezel meg róluk annyira, hogy irányíthassanak. Mindez pedig azt jelenti, hogy a lehető legtisztább nézőpont alapján reagálsz a világra."

"A mindfulness legfőbb ellensége - vagy bármely más meditációs gyakorlaté - az a mélyen kondicionált szokás, hogy eltérítenek a gondolataink. Nem maguk a gondolatok jelentik a problémát, hanem az az állapot, ami közben nem tudjuk hogy gondolkodunk."

Tessék, el is magyaráztam. Véleményem szerint ebben a két idézetben megtalálható a tudatos éberség veleje. Az első idézet Robert Wright, 'Why Buddhism Is True: The Science and Philosophy of Meditation and Enlightenment' című könyvéből származik. A második Sam Harris, 'Waking Up: A Guide to Spirituality Without Religion' szerzeményéből. A fordítást én követtem el, mivel egyik könyv sem érhető el magyar nyelven.

Gondolom nem csak velem fordult elő a következő: csinálok valamit, de közben annyira elveszem a fejemben, hogy csak tíz perc után jövök rá: fingom sincs mi az Istent csináltam. Nézek, olvasok valamit, percekkel, oldalakkal később visszatérek a fejemből, és realizálom hogy csak bámultam, miközben a gondolataim valahol a múltban, vagy a jövőben jártak.

Nem is lenne ezzel gond, ha összességében pozitív következményekkel járna, de tapasztalataim szerint inkább a negatív oldalra billen a mérleg nyelve. Irracionális elvárások, folyamatos, sokszor teljesen eltorzult narratívák szövögetése a múltról, szorongás, és a többi...

Elmegyek vásárolni. Miközben keresem azokat a termékeket, mik motivációként szolgáltak ahhoz, hogy elhagyjam az otthonom, tíz másik portéka is megfogja a figyelmem. "Ez rohadt finom!" "Nekem ez kell!" Mondják a hangok a fejemben. Természetesen soha nem a zellerrel kapcsolatban, vagy bármi mással, aminek elfogyasztása után nem fogom gőzölgő székletnek érezni magam.

Nyilvánvaló, hogy nincs szükséged arra az öt csomag chipsre, vagy a két tucat fánkra, sőt, hosszú távon rosszat is tesz, sokszor mégis követed a hangot. Legtöbbször nem agyatlan állatként, inkább szősz rá egy számodra meggyőző történetet. "Tudom, hogy nem kéne. De annyit dolgoztam a héten, igazán megérdemlem." "Ez még belefér, hétfőtől úgyis csak zöldséget eszek az idők végezetéig."

Jonathan Haidt fogalmazta meg szépen ezt a jelenséget a 'The Happiness Hypothesis: Finding Modern Truth in Ancient Wisdom' című könyvében (szintén nincs magyar fordítás):

"Az elménk egyes részei olykor összeütközésben vannak. Mint egy utasnak az elefánt hátán, az elme tudatos érvelésért felelő részének  is csak mérsékelt irányítása van afelett, amit az elefánt csinál."

Picit több, mint egy éve kezdtem el meditálni, és habár nem repkedek még úgy a Mátrixban, mint Neo, azért érzem a hatását a mindennapokban. Mikor kihagyok egy-két hetet, láthatóan hamarabb elgurul a gyógyszer. Úgyis mondhatjuk, hogy jóval reaktívabb vagyok érzelmileg.

Alapvetően úgy gondolom nem is az a napi fél óra-óra meditáció a legfontosabb, hanem hogy képes legyen az ember átültetni  a mindennapokba, és ésszerűbb döntéseket hozni. Felülírni azokat a zsigeri reakciókat, érzéseket, amik legtöbbször irányítják a viselkedésünket.

A pszilocibin segítségével betekinthet az ember abba a tudatállapotba, ami hosszú meditálás után elérhető. Ennek ellenére nem javasolnám pszichedelikus drogok két-pofára zabálását, és a 'Step Up' című film megtekintését sem.