Rota Vincentina I.
Rota Vincentina. Erre kattintva kiderül miről van szó, de azért elmondom: 450 kilométernyi gyalogos ösvény Portugáliában. Az ország olyannyira dél-nyugati részén, hogy a végállomás Európa leg-dél-nyugatibb pontja. Két hosszabb útvonal: a Historical Way (Történelmi út), a Fishermen's Trail (Halászok útja), és rövidebb körtúrák hálózata.
Mi 165 kilométert mentünk, 138-at gyalog, a többit idő hiányában taxiztuk. Íme az útvonal:
1. nap: Porto Covo - Vila Nova De Milfontes - 20 km - taxizás Almogravéba
2. nap: Almograve - Zambujeira do Mar - 22 km
3. nap: Zambujeira - Odeceixe - 18 km
4. nap: Odeceixe - Aljezur - 18 km - taxizás Arrifanába
5. nap: Arrifana - Carrapateira - 24 km
6. nap: Carrapateira - Vila do Bispo - 22 km
7. nap: Vila do Bispo - Vicente - 14 km - Buszozás Lagosba, túra vége, egy éjszaka ott, majd vonat Faroba, ahonnan mindenki haza.
Az útvonalat a WHW-t is szervező Tamás barátom hozta össze. Hatan voltunk. Négy hím, két nőstény.
1. Nap: Porto Covo - Vila Nova De Milfontes
Busszal érkeztünk Lisszabonból Porto Covoba. Galãoval (gáláu) indítottunk. Gyakorlatilag a latte helyi változata. Espresso, és habosított tej. Ízletes. Van aki egy sütit is belapátolt a hangulatos kávézóban. Viszont mindenki bekente magát naptejjel, és elment biztonsági vizelésre a túra megkezdése előtt.
Kék-fehér mediterrán épületcsoport a part mentén, ez volt Porto Covo. A nap tűzött, de a part menti szél picit enyhítette a hatását. A Fishermen's Trail-t jelölő kék-zöld jelzést kezdtük el követni.
"Grandiózus táj, és a süppedő homok." Ez lenne a címe az első napnak, ha elkezdenék címet adni a napoknak. "Egyedül egy gép előtt görnyedve." Ez a mai napé.
Tehát a táj valami elképesztő volt az elejétől kezdve. Fehér homokos öblökben türkizkék víz. Színpompás növényzet. Vészjósló szakadékok mögött szemet gyönyörködtető hullámcsoportok. Havas hegycsúcs párti vagyok, de meg kell emelnem kalapom ezelőtt a természeti tájegység előtt. Ha úgy lehetne rá szavazni mint a filmekre imdb-n, menne rá a tízes. Ha fent lenne rottentomatoes-on, vagy metacriticen simán kilencven százalék feletti számot érdemelne.
A mély homok túracipővel, túratáskával és a tűző nappal kombinálva nem nyújt kellemes élményt. Szerintem inkább a strandfocihoz lett ez feltalálva. Egy idő után már mindnyájan fennhangon szitkozódtunk mikor ilyen talajra vezetett az út. Szerencsére időközönként volt feloldozás, vagy normális út, vagy egy szép öböl, esetleg más látnivaló formájában.
Kempingben szálltunk meg első nap Milfontesben. Mobil házat béreltünk, ami jó döntésnek bizonyult. Tiszta volt, takaros, a nagy teraszon ki lehetett teregetni a kézzel mosott ruhákat, és nem mellékesen még a pénztárcánkat is kímélte.
Fáradtan estünk be, de éhesek is voltunk, így még visszamásztunk a városba megvacsorázni. Kellemes kis étteremben, jó hangulatban, és bor társaságában fogyasztottuk el meleg ételünket.
2. Nap: Almograve - Zambujeira do Mar - 22 km
Mivel a kemping recepciósa olyan taxis számát adta meg, aki gyakorlatilag aranyrudakat követelt a fuvarért, a turista info alkalmazottját kértük meg hogy hívjon nekünk egyet (igazából kettőt).
Megreggeliztünk Almograve falvában, majd ismét útnak indultunk.
Van akinél mérsékelt, van akinél dühöngő izomláz. Van akinél egy-kettő, van akinek még a lábujjai közt is vízhólyag.
A táj aznap is hasonló kvalitású. Még mindig a halászok útját jártuk. Egyre kevésbé érték el ingerküszöbünket az egymást követő mesebeli sziklák, és öblök. Szinte fárasztóak lettek a végére. Mit nem adtam volna egy-két személytelen panelért. Azt hiszem nyilvánvaló hogy viccelek. De ha nyilvánvaló, akkor miért említem meg?
Az óceánból kiágaskodó sziklák csúcsán sokszor gólyafészket fedeztünk fel, ráadásul gólyafiókákkal megtöltve. Megáll az ember esze.
Pár kilométerrel a napi végcél előtt beestünk egy kis étterembe. A sütik, és kávék mellett egy középkorú társaságból kitüremkedő nő éneklését is élvezhettük. Paródiába illően fals hangon visított végig egy portugál dalt. A barátai adták alá a lovat, mi pedig szép lassan elhagytuk a létesítményt. Nem az éneklés miatt, hanem mert későre járt.
Zambujeirában bevásároltuk a vacsorának, és másnapi reggelinek valót. Az indiai boltos zavarba ejtően kedves volt. Még ingyen epret is adott. Azt mondta csak rájuk rohadna, inkább vigyük.
Innen még öt kilométerre volt a szállásunk, taxit kellett hívnunk. Tanyasi fogadó, a mosolygós háziasszony semmit nem beszélt angolul, a szomszédot kellett áthívnia hogy segítsen. Hamar megoldódott minden. Sajnos nem sok időt töltöttünk itt, másnap reggel már jött is értünk a taxi.
Folytatása következik...
Egy rahedli kép:
