Elértük a járatot. Bukarest felé tartunk. Autentikus kelet európai élményt ad az útnak a gép hátuljában ülő társaság. Roma zene üvölt az okostelefonjukból és a számtalan gyerek közül legalább hatvanan fel-alá rohangál a sorok közt. Csak megfigyelés, nem ítélet. Ha a fülhallgató nem szűrné ki a zajokat, akkor ítélet lenne.
Ugorjunk egy Volkswagen Passat utasterébe. Élettársam, az Ő anyukája, az unokatestvére, és én tesszük ki a tartalmát. Kirándulunk. Árgyasudvarhely az első megálló, románul Curtea de Argeș. Villámlátogatás ez, megnézzük a helyi templomot, eléggé impozáns.
Következő állomás a Vidraru tó és gát. Ezek a látnivalók szintén elnyerik a tetszésünk.
A csodálatos Transzfogarasi úton kocsikázva a hegyeken és völgyeken kívül vízeséseket, és mint kiderült medvéket is láthat az ember. Kettővel hoz össze a sors az erdei út mentén. Egyikük magányosan cammog, a másik a kis medvebocsával álldogál pár kilométerrel feljebb. Eközben az autók letekert ablakából bámészkodók csattogtatják képeiket. Természetesen mi is ezt tesszük. Elképzelem, amint az anyuka lerágja az arcomról a bőrt, majd beráncigál az erdőbe, hogy aztán a medvebocs aranyos kis arcával nyammoghassa a combomból kitépett húscafatot.
Kétezer méter magasan állunk meg a kifejezetten zsúfolt pihenőben. Van itt egy kis tó, és szép kilátás a lefelé kanyargó, híres útszakaszra. Jól néz ki.
Nagyszebeni látogatás követte a kocsikázást. Körülbelül egy óra séta a makulátlan belvárosban, majd ebéd egy étteremben, ahol 1600 forintnak megfelelő román valutáért árulják a limonádét. Gondolom gleccservízből készült és a benne lévő organikus alapanyagokat elszigetelt mediterrán kisgazdaságokból importálták.
Bukaresti művészkávézóban rendelek egy cortadot (olyan kávé tejjel, amiben a kávé és a tej mennyisége megegyezik). Diana Coca Colát szeretne, de a bepödört bajszú barista közli hogy csak valamiféle organikus kólájuk van. Gondolom kokain. Inkább gyümölcslevet kér Diana.
Leülünk egy asztalhoz. Körülöttünk mindenkinél laptop, mert hát ilyen kávézókban az kötelező. Tudja mindenki hol a helye. Rögtön elfog az irigység, mert a fejemben ezek az emberek minden nap kávézókban lopják a napot, és harmad annyi "munkával" háromszor annyit keresnek mint mi. Mintha mi szénbányában izzadnánk minden nap, és mintha mi soha nem laptopoztunk volna kávézókban... Az irritációmhoz hozzátesz pár lapáttal a hipszter barista, mikor leteszi elém a hosszú, vékony felespohárba öntött kávét. Ez meg mi a jó Isten? Teszem fel magamban az erősen cenzúrázott kérdést.
Most vonat fülkéjében zötyögünk. Egy osztálykirándulás jut eszembe a kilencvenes évek közepéből. Pisti barátommal egyszerre indítottuk el a walkmanünkkel a Kozmix a Házban című albumot. Igazi műremeknek tartottuk. Lányi Lala karizmatikus vokálja és Hozsó virtuóz billentyű játéka egyértelműen a magyar popzene élvonalát képviselték. Legalábbis tíz éves gyermekek számára.
Azért jutott eszembe ez a lenyűgöző sztori, mert olyan vonaton történt, mint amin most ülünk. Még a kaller is úgy néz ki, mintha a múlt szökevénye lenne. Hatvan évesnek néz ki, de valószínűleg csak harminc. Öt gyerek, összetört álmok, teleizzadt rövid ujjú ing.
Bukarest - Kolozsvár, kilenc és fél óra. Fiatal lányok csacsognak mellettünk az út nagy részén. Valamiért a román mondókájukat angol kifejezésekkel töltik meg. "Actually." "It's like." "Whatever."
Kolozsvár nem csak azért a kedvenc romániai városom mert magas a magyar lakossága, bár ez is biztosan közrejátszik a dologban. Tetszik a központ építészete és hangulata.
Esküvő miatt érkeztünk ide, de a dínom-dánom előtt volt még egy napunk császkálni a központban és a füvészkertben.
Másodjára van lehetőségem végig ülni egy ortodox házassági szertartást. Leginkább rituális kínzásnak nevezném. Több mint egy órán keresztül énekli monológját a köpenyes úriember. Egy ponton korona kerül a pár fejére és nem sokkal később körbe kell sétálniuk egy asztalt. Már a legelején beültem a sarokba a kompánia legidősebb tagjaival, mint egyetlen külföldi. A többiek végig állnak, feltételezem azért, mert ez a szokás. Arckifejezésükből egyértelmű, hogy elvennék saját életük, egészen addig a pontig, míg be nem fejeződik a show, mikor is pár hölgy elsírja magát. Ha nem lennék az autista spektrumon valószínűleg érteném milyen érzések késztették őket erre.
A kolozsvári reptéren állunk az esküvő másnapján. Hiába normális ez manapság, nehezen hiszem el hogy törölték a járatunkat másfél órával az indulása előtt. Ügyfélszolgálat nulla, helyette elégedetlen utasok nyomkodják a telefont alternatív lehetőségek után kutatva. Jómagam is ezt teszem. Tíz perc anyázás után sikerül átfoglalni a jegyet másnap estére.
Szólok a főnökömnek, megérti a helyzetet. Minusz egy szabadnap, plusz egy éjszaka szállás.
Mikor bejelentik a fél óra késést, tudom hogy legalább egy óra lesz, de végül nincs igazam, mert másfél lesz belőle. Káosz a pici reptéren, nincs ülőhely, mi is a földön ülünk keresztbe tett lábakkal. Mire felszállunk már tudom hogy lekéssük az utolsó közvetlen transzfert. Tizenöt órás úttá duzzad a menetidő, hajnal négyre érünk haza félholtan.
Harmadik világbeli országok jutnak eszembe, ahol a közlekedési infrastuktúra olyan kezdetleges, hogy utazás közben mindig számolni kell ilyen élményekkel. Úgy tűnik ide fejlődtünk vissza mi is, mert ha manapság meséled ezt az esetet, úgy hat, mintha azt mondtad volna, hogy lementél a közértbe egy liter tejért.
 |
| Tó |
 |
| Templom |
 |
| Gát |
 |
| Medve és medvebocs |
 |
| Vízesés |
 |
| Transzfogaras |
 |
| Tó 2 |
 |
| Transzfogaras 2 |
 |
| Nagyszeben - Utca |
 |
| Nagyszeben - Tér |
 |
| Kolozsvár - Szobor |
 |
| Kolozsvár - Tér |
 |
| Kolozsvár - Templom |
 |
| Kolozsvár - Utca |
 |
| Kolozsvár - Füvészkert |
