Peak District Sátorral
A Peak District nacionális parkot Angliában találjuk Sheffield, és Manchester közt. Dimbes-dombos, kőfalvas, birka lakta zöldterület. Rengeteg túralehetőség, szép kilátás, természet lágy öle.
Az idei angol nyarat nemigen lehet angol nyárnak nevezni. Az angol nyár ugyanis hírhedt arról, hogy nincs. Idén pedig van. Az aljnövényzet zöldről, sárgára váltott. Az árnyak mögül pedig sápadt, félmeztelen úriemberek másztak elő. A helyi kultúra része az első napsugárra levenni a pólót. Legalább most nem 12 fokban tették, mikor rajtam még kabát van.
Hatan érkeztünk Castletonba. Az első nap végéig maradt egyben a csapat, mikor is a többiek hazamentek, mi pedig a barátnőmmel ki lettünk dobva egy kempingnél.
Szép kis falucska Castleton. Tipikus angol kőépületek csoportja a Remény Völgyében (Hope Valley). A park két nagyobb dombvonulatának közelében helyezkedik el. Sajnos nevezetességei pénzbe kerülnek. Az egyik egy várrom, amiért nem voltunk hajlandóak fizetni. A másik egy barlang, amiért viszont már igen. Nem tudom eldönteni, megérte e.
Sajnos a pénztárnál nem hitték el, hogy a három felnőtt párból álló csapatunk igazából nukleáris család, így ugrott a kedvezmény. Egy próbát azért megért.
Idegen vezetett túra keretein belül nézhettük meg az Ördög Seggét. A hivatalos 'Peak Cavern' mellett ugyanis a 'The Devil's Arse' névre hallgat ez a nyílás.
Idegenvezetőnk egy valószínűleg Lengyel, de mindenképp kelet-európai, lófarkas fiatalember volt. Kötélkészítéssel kezdte a túrát. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés: miért? Ő azt mondta, azért mert a barlang évszázadokkal ezelőtt kötélkészítésre használták. Paranoid elméletem szerint a jegyár felpumpálására szolgált ez az extra fél óra. Maga a barlang ugyanis nem egy hatalmas látványosság. Nem akarom lehúzni, mint barlangot, hisz rendelkezik minden szükséges tulajdonságával. Sötét, nyirkos. Távol álljon tőlem, hogy megbántsam. Csak hát na. Egy nagyon gyorsan bejárható, sima barlang.
A túravezetőnk száraz humora mentette meg az élményt attól, hogy teljes csalódás legyen számomra. Jó kis stand-up szettet hozott össze az érdekes tények mellé. Kár, hogy bevándorló, és egy tisztességes angoltól vette el a munkát. (Rágódohányt köptem ezüst csészébe, miközben ezt írtam.)
Végre valahára elindulhatott a túra a Mam Tor felé. Kelta név ez, és Anya Dombot jelent. Ebből ki is derült, hogy egy dombról van szó. 517 méter magas. A gerincén sétálva szépen belátni a környező tájat.
Enyhén irritált állapotba kerültem, miután a Winnats Pass nevezetű, pofás átjárónál tett kitérőnk túl hosszúra, és megterhelőre sikeredett. Mondhatni duzzogtam magamban, mint egy hülye gyerek. Feljutottunk a dombtetőre, sétáltunk a gerincén, hozta is az elvárásokat. De a megtervezett túra felét sem sikerült teljesíteni, hála navigációs készségeimnek. Flagellánsnak kéne állnom.
Négy dombtetőt köt össze a Mam Tor elején induló ösvény. A másodiknál fordultunk vissza Castletonba. Nyaltunk egy fagylaltot a lábánál lévő kis kávézóban, majd irány a parkoló.
A farm/kemping bejáratánál épp egy idős néni gazolt, mikor megérkeztünk. Ál-kedves hangsúllyal közölte, hogy ez nem parkoló. "Csak ledobjuk a barátainkat, és megyünk is." Válaszolta barátom, őszinte alázattal. Erre azt felelte a hölgy, hogy akkor sem szabad, és jobb lenne ha minél előbb eltakarodnának. Meg is tették egy gyors búcsú után.
A bejelentkezést intéző öreglány szerencsére kedves volt. A kemping pedig szép, és csendes.
A sátor felverése után gondoltuk bejárjuk a környéket. Pár kilométerre találtunk egy kis falucskát, Edale-t. Séta közben vadmálnát dézsmáltunk az út menti bokrokról.
Elkaptuk a helyi kávézót zárás előtt. Teával megpihentünk, majd egy másik ösvényen visszaballagtunk a sátrunkhoz.
Ködös reggelre ébredtünk másnap. Az eső is szitált. Realizáltuk, hogy vasárnap van. Sejtéseinknek megfelelően a kemping kis boltja nem volt nyitva, így vizet sem tudtunk venni. Elsétáltunk a faluba, ahol megkávéztunk, és feltöltöttük a vízkészleteinket.
Előzetes kutatásaim részletességét jól mutatta, hogy mikor megkérdeztem egy pofát, hol a Kinder Scout teteje, úgy nézett rám, mint egy félkegyelműre. "A Kinder Scout egy masszív fennsík, nem egy konkrét domb." mondta. Kifejezetten intelligensnek éreztem magam abban a pillanatban.
Jákob Létráján (Jacobs Ladder) keresztül léptünk be ebbe a "masszív fennsíkba". - Gyakorlatilag egy kikövezett, lépcsős ösvény felfelé.
John Carpenter is megirigyelné azt a ködöt, ami fent várt minket. Állítólag tiszta időben Walesi hegyekig is ellátni innen. Egy tisztességes vizeletsugár végét sem láttam volna.
Ránéztem a GPS-re, három kilométerre vízesést írt. Sziklákat, még több ködöt, és egy kiszáradt folyót találtunk itt. Nem gond. Úgy voltunk vele, akkor egy másik útvonalon megyünk vissza a farmra. Találtam is egyet a GPS-en. A kiszáradt folyó mentén vitt el, de mi a mederben gyalogoltunk. Korábban sok túrázóval összefutottunk, innentől kezdve egy lelket sem láttunk. A navigáció folyamatosan megkergült, gyakran kellett irányt változtatni. A táj kietlen, az ösvény gyakorlatilag nem létező. Nulla referenciapont, mindenhol köd. Barátnőmben enyhe pánik. A telefonom merülőben.
Nem sokkal ezután tisztult az idő, és a távolból megláttuk az alagút végét. Egy szikla formájában jelent meg, a domb végét jelző szakadék szélén. Edale völgyére nézett. Innen már nagyjából tudtam, hogy mi történik. A kilátás pedig igen szemet gyönyörködtető volt.
Még átsétáltunk a szomszéd domb tetejére, majd ott lemásztunk, és Edale mentén visszakanyarodtunk a kemping felé.
Csirke állt a túrabakancsom mellett, mikor reggel kicipzároztam a sátor ajtaját. Autentikus farm élmény. Csak ott állt, és nézett. Elég goromba.
Nagyjából hét órásra sikerült az előző napi túra, ennek megfelelően jajveszékeltek az izmaink. Barátnőmnek a térde is felmondta a szolgálatot. Csak este hétkor ment a buszunk Sheffieldből, úgy gondoltam még túrázhatnánk egyet, de így ki volt zárva. Összeszedelőzködtünk, majd irány az Edale-i vasútállomás.
Érdekes tény Sheffield városával kapcsolatban, hogy a városközpontban egyetlen csomagmegőrző sincs. Sem az állomásokon, se sehol. Több mint félmilliós lélekszámnál ez picit meglepett. Sétálni akartunk a belvárosban picit, de csomagokkal nem volt kedv. Így maradt a McDonalds (szégyen kolomp megszólal), és egy művészmozi. A film: Leave No Trace.
Képek:
