Bukarest

Mondjuk úgy, hogy Románia fővárosát nem övezi túl nagy hype. Vagy ha övezi is, az inkább negatív. Más szóval nem a fővárosok Breaking Badje.

Öt napot töltöttem el itt, és bár az állam a helyén maradt, azért az összkép pozitívra sikeredett.

Kezdjük a legrosszabbal: A forgalom. Román barátaimat azzal szoktam idegesíteni, hogy az országukat olykor Little-Indiának nevezem. A Bukarestben tapasztalt közlekedés után szinte komolyan is gondolom. Úgy tűnik itt mindenki egycsapásra anarchistává válik, amint a kormány mögé ül.

Következő: Betondzsungel. A messze földön hírhedt Nicolae Ceaușescu jóvoltából Bukarest nem szenved hiányt panel blokkokból. Olyan jó munkát végzett az óváros lerombolásában, hogy mást szinte nem is lát az ember. Azért emeljük kalapunk a következetessége előtt.

Az idő sem kedvezett. Pont akkor ütött be a rideg tél, minek köszönhetően a panelrengeteg még a megszokottnál is nyomasztóbb hangulatot árasztott. De szerencsére egy nap volt lehetőségem bejárni a belvárost. Két és fél órás idegen-vezetett gyalogtúra keretein belül tettem mindezt. Jó hangulatú séta volt a központban kedves, és informatív túravezetővel. Még a nap is sütött. 

Meglepően tiszta, és rendezett benyomást keltett a központ. Legszebb pontja számomra a Román Atheneum volt, egy XIX. századi koncertterem. 

Elsétáltunk a parlamenthez is, ami a világ második legmasszívabb épülete a pentagon után. Igazi szovjet monstrum. A szeretet, és a béke jelképe.

A parkok szépek, és gondozottak. A túra alatt csak egyben sétáltunk, de később sikerült még háromba eljutni. Télen persze pangtak az ürességtől, kopárságuk pedig a mulandóság elkerülhetetlen tényével szembesített, de nálam ez inkább plusz pontot jelent. 

A Petőfi Sándor névre keresztelt magyar közösségi ház létezése  pedig csak szimplán meglepett.

Sajnáltam, hogy a falumúzeum zárva volt ottlétem alatt, sokan azt mondják a város legszebb látnivalója. Majd legközelebb.