HelpX - Két hónap egy Norvég farmon

Fél órája álltam már ott egy isten háta mögötti Norvég vonatállomás parkolójában. Elkezdtem lefuttatni a lehetséges forgatókönyvet arra az esetre ha nem jönnek értem: A következő vonattal visszamegyek Trondheimba. Túl késő lesz mire odaérek, nem valószínű hogy még ma este el tudok menni Osloba. Keresek egy olcsó Hostelt. Felhívom a barátaimat, elmondom nekik hogy mi történt, megkérdem maradhatok e náluk pár napot mielőtt visszarepülök Angliába.

Negyedjére próbáltam hívni a gazdát, Heint. Ki volt kapcsolva. Soha nem találkoztam még vele, beszélni sem beszéltünk. Pár e-mailben kommunikáltunk le mindent. Negyven perce ott kellett volna lenniük értem. Az állomás melletti kis üzlet épp akkor zárt. Egy öreg néni pakolászott, és az ablakból nézte, ahogy fel alá toporogva állok egy pad mellett. Akkor is bámult még mikor minden dolgát elvégezte és a kocsihoz sétált. Egy pillanatig úgy tűnt megszólít, megkérdezi mi az Istent keresek ott. Végül csak elhajtott. Egyedül maradtam, sehol senki. Ezt akkor most úgy tűnik beszoptam. Vonta le a belső hang a következtetést. Nagyjából ekkor futott be egy piros mitsubishi közvetlen mellém, a kormány mögül barátságos nő integetett.

A HelpX (Lásd még: Work Away, WWOOF) egy a világhálón található weboldal, ahol tanyák, hostelek, vagy akár magán személyek, családok hirdethetnek meg munkát. Kisegítő munkák ezek napi pár órában. Fizetségként kőkemény valuta helyett kosztot és egy ágyat kap a felvett személy. Főként kulturális csereprogramként működik ez az online közösség olyan individuumoknak, akik aktívan szeretnek pihenni. Esetleg kedvük szottyant valami újat tanulni, hasonlóan gondolkodó, nyitott embereket megismerni. Vagy csak nem akarnak utazás közben szállásért, és kajáért fizetni. Azt hiszem nálam mindhárom erősen szerepet játszott.

A százharminc kilométerre benyúló trondheim-fjord, és erdős dombok mellett kanyarogtunk. Szeptember elején még gyönyörű ott az idő, minden zöld, a levegő kellemes és tiszta. Astriddal ismerkedtünk picit, ő a ház asszonya, és abban a pillanatban a sofőr is. Út közben felvettük az iskolából a két fiukat. Fridtjofot, és Fredriket. Hat, és nyolc éves kölkök, aranyosnak tűntek elsőre. Később sem volt velük gond, kivéve mikor a házban üvöltöztek miközben én olvasni próbáltam.

Ahogy azt a hirdetésben ígérték, a farm olyan húsz kilométerre van a legközelebbi épkézláb településtől. A kertből viszont látni a fjordot,  öt perc séta és ott az ember, szóval minden rendben. Falu, vagy város helyett elszórt tanyák és egy templom áll. Az utóbbi közvetlen a vízparton. Maga a ház ahova érkeztünk hatalmas, és piros. Norvég zászló lobog mellette még akkor is ha a tulajdonosok igazából németek. A telek hatalmas, az épülettel szemben zöldséges és kis virágos kert, két teljesen és egy félig kész üvegház. A szobám a ház urának, Heinnek az irodája volt. Itt tartotta a horgász, és vadászfelszerelését. Kis szobácska a kertre néző erkéllyel, jobb oldalán kihúzható kanapé, baloldalt egy asztal székkel. Két kis szekrény, a falon poszterek hal és gomba fajtákról német nyelven. Tökéletesen megfelelt erre a két hónapra. Dolgom csak annyi volt vele hogy locsoljam az erkélyen lévő két virágot.

Érkezésemkor egy katalán pár (a pár hím tagja ragaszkodott hozzá hogy márpedig ők nem spanyolok) két hete ott lakott a második szinten lévő, külön erre kialakított lakásban. Érkezésem után két héttel pedig egy holland nő költözött be a ház előtt álló lakókocsiba.

Gondolom nem csak bennem merült fel a kérdés hogy miért? Miért fogad be egy család idegeneket a házába? Nekik miért éri meg? Az egyik ok természetesen a PÉNZ. A steksz, a lóvé a dohány, a suska, a della. Rengeteg esetben jobban megéri koszt és kvártély fejében segítőket fogadni, mint alkalmazottat fizetni. Főleg nyugaton (magasabb bérek). Másrészt nyilván a befogadó réteg közt nem a xenofób nacionalistákat találjuk meg, hanem inkább a nyitott szabadgondolkodókat. Akik bíznak benne hogy nem fosztják ki őket az olyan kelet európai barbárok mint jómagam. Milyen egyszerű is lett volna. Kihasználni ezt a bizalmat, a jóindulatot. Felhívtam volna egy barátom hogy jöjjön a házhoz az ifájával mikor nincs otthon senki...

Ennél a bizonyos családnál az is nagy szerepet játszott hogy meglehetősen elszigetelt környezetben élnek. Emellett mindketten dolgoznak. A férj teljes munkaidőben ács, a feleség részmunkaidős műtősnővér. Ritkán lenne lehetőségük új emberek megismerésére, így viszont pár hetente, havonta új arcokat láthatnak maguk körül.

Egy átlagos napom úgy nézett ki hogy reggel nyolc körül feltápászkodtam. A házban garázdálkodó három macska közül a hosszú szőrű szürke sokszor a szobámban aludt, és a fejemen szteppelve ébresztett. Megreggeliztem a többiekkel, nagyjából kilenc körül jutottunk oda hogy munka. Az hogy pontosan mit csináltunk vagy aznap, vagy maximum egy nappal korábban döntötte el a ház asszonya. Az első napomon például kikocsikáztunk egy völgybe és vadmálnát szedtünk. De a két hónap alatt szedtünk még gombát, áfonyát, ribizlit, krumplit, és répát. A gombából ragú lett, az áfonyából lekvár, szörp, és bor. a szederből szintén lekvár, és szörp. Otthon együtt megtisztítottuk, és feldolgoztuk. Közben a háziasszony csinált a friss gyümölcsből muffint, vagy a már kész lekvárhoz palacsintát. Ezt mindannyian értékeltük, de legfőképp a gyerekek.

Ezek voltak a nagyon laza munkák. Elég jól hangzik, tudom. Wham számot kéne bevágni alá, mondjuk a Wake Me Up Before You Go-Go-t. Válltöméses feltűrt ujjú zakóban szedtem táncolva a málnát. Többiek mögöttem tarka ingben indián szökdeltek... na mindegy. Azért akadt "férfimunka" is. Például kubikolás. A teleken lévő termőföld tökéletes azt az egy apróságot leszámítva hogy tele volt kővel. Sokszor koponyámnyi méretűvel. Az évek során a nagy részét már leszűrték, de azért nekünk is maradt jó pár négyzetméter. Amit a második hónap végére be is fejeztünk. 

Úgy kell elképzelni a dolgot hogy fogsz egy csákányt és elkezded vele gyepálni a földet. Nem igazán van más választás, annyira sűrűn be van lepve kövekkel hogy csak a csákány játszik. Mikor picit lejjebb jutsz jöhet az ásó. Olyan 60 centi mélyre kellett leásni. A fellazított cuccot belelapátolod egy nagy fakeretes szűrőbe, gereblyével szépen leszűröd, a köveket talicskába pakolod, ha megtelik eltolod az úthoz amit építünk belőlük. - Fura, az építés szóról mindig az jut eszembe hogy valamit fel-építesz, az út meg ugye k*rvára nem felfelé épül, hanem ott marad lent a földön... gondolom velem van a baj -

Ha már az építkezésnél tartunk említettem hogy a háziúr főállásban ács. És mivel nem ostoba, kihasználja az ácsságban rejlő lehetőségeket. Az építkezésről megmaradt, kidobásra ítélt anyagokból rengeteget elhoz és otthon használják. Ezekből építettünk biciklitárolót, fejeztük be a félkész üvegházat, és egy garázs is fog majd készülni belőlük. A maradék fát pár nap alatt körfűrésszel felaprítottam és bepakoltam egy fészerbe tűzifának.

Mindig is felnéztem azokra akik a kevésből valamit tudnak csinálni. A saját kezükkel kreálni, építeni. Gondolom azért mert én nem vagyok ilyen beállítottságú, de ennek ellenére érdekel a dolog. Hein ránézett az alapanyagokra, és pár perc alatt összerakta fejben hogyan fog kinézni az adott projekt. Én elég életképtelen voltam a szituációban, minden egyes mozzanatot a számba kellett rágni. Nem igazán mertem önállóan elkezdeni kalapálni, fúrni, fűrészelni bármit. Tökéletesen pontos instrukciókra volt szükségem. De a végére így is felépült minden, valamennyit tanultam is belőle, a mellkasomon kinőtt pár extra szőrszál, de azért nagy a gyanúm hogy legközelebb is rá fogok kérdezni minden egyes mozzanatra.

Ezek lettek volna a formális tevékenységek. Lássuk az informálisakat:

- Túrák: Mikor az időjárás és a kedvem is úgy akarta, túráztam. Kétszer háromszor kerékpárral, nem tudom hányszor gyalog. Hatalmas a régió tele erdővel és tóval, próbáltam a lehető legnagyobb részét bejárni. Talán olyan három-négy százalékát sikerült is.

A bicajos túrák egyikén nem vittem sem vizet, sem ételt, így a hazafelé úton olyan görcsöt kapott a bal belső combom hogy az út szélén fetrengtem húsz percet. Ebből bölcsen levontam a tanulságot miszerint negyven kilométeres tekerés mellé talán élelem is kéne. Főleg ha a szintkülönbségek miatt fel-le kell mászni a kétkerekűvel.

A gyalogtúrák közül a legkellemesebb talán az volt mikor meghódítottam a környék legmagasabb pontját. A négyszáz méter magas "monstrum" tetejéről kilométerekig ellátni. Ebben a kilátásban ott a fjord, pár környező tó és dombtető. Ellenben semmi ház vagy egyéb ember alkotta létesítmény. Se jármű, se semmi, pár bokron, és fán kívül. Ettől vált az egyik kedvenc helyemmé a földön.

- Kerti sütögetés: Megkérdeztem Heintől mit süt épp. Azt mondta bálna húst. Kinevettem, azt hittem viccel. Nem viccelt. Fagyasztva is árulják országszerte. Marhára emlékeztetett omlós vörös húsa. Gondolom egy állatvédő itt már ripityára törte a képernyőt dühében, így azt már nem is láthatja hogy lesz*rom. Mármint oké, szép a bálna és miegymás, na de istenem. Majd pont a bálnahúst hagyom ki mikor olyan gusztán nézett ki... Persze ha az első lépéstől kezdve végig kellene néznem a folyamatot, ami odáig vezetett hogy az a darab hús a tányéromra került pár ponton biztosan elokádnám magam.

- Kemping: Egyik péntek reggel Astrid fejébe pattant az ötlet miszerint a jó idő lehetővé tenné aznap a kempingezést. Nekünk is adtak sátrat, hálózsákot így az egész pereputty beült a nyolc személyes furgonba és irány egy dombtető. Háromnegyed óra kocsikázás és fél óra séta után érkeztünk meg a mindentől még távolabb lévő pontjára ennek a gyönyörű vidéknek. Sátrat vertünk, majd tüzet raktunk. A gyerekek lementek a közeli tóhoz vízért, abból lett a tea és a kávé. Ránk esteledett, a picit hűvös levegővel szemben kompenzált a tökéletesen tiszta égbolt. Csillagok alatt ihattuk hát az áfonyabort, ehettük a jávorszarvas kolbászt. Az ember azt gondolná ennél idillibb képet egy realista festő sem lenne képes vászonra kenni. Ekkor jött az legszebb sarki fény amit eddigi tyúkszaros életem során láttam.

Szóval vegyük át még egyszer: dombtető, fjord, tábortűz, jávorszarvas kolbász, áfonyabor, sarki fény. Az angolban van egy elegáns kifejezés ami pont ide illik:"BEST SH*T EVER!"

- Vadászat: Nem a vörös októberre. Jávorszarvasra. Pár éve Hein hozzácsapódott egy helyi vadászcsapathoz. Ez a tucatnyi ember azzal tölti az őszt hogy a norvég erdőket puskával járva állatot akar ölni.

Így kerültem egy erdő mélyén lévő tisztásra. Már minden az ősz vöröses-barnás színében pompázott. Hein meg én vártuk a vadat, a csapat többi tagja különböző posztokon szétszórva tette ugyanezt. Két öreget kivéve, ők kutyákkal járták az erdőt. Küldetésük az volt hogy az erdőt járva a posztok felé tereljék a vadat. A felek közti kommunikáció walkie-talkieval történt.

Legnagyobb részt békés tevékenységnek tartottam a vadászatot. Sok a csendben várakozás. A koncentrálásban felerősödnek a természet hangjai, a szél, a madarak, de a saját légzésem is. A fákat bámulva reménykedtünk hogy valami lassan történni fog. Sokáig az égvilágon semmi mozgás. Már kezdtem fázni, az erdőn átgázolva egy picit a bakancsom is beázott. Beszélgetés ki volt csukva, kussban kellett maradni hogy még véletlenül se ijesszük el a potenciális áldozatot. Kezdtem unni magam. Harminc másodperc kellett hogy ez a csend gyilkossággá fajuljon. Hein a fülében lévő füleshez nyúlt, suttogva jelentette hogy a vad a mi posztunk felé tart. Ezzel egy időben kutya ugatás szűrődött felénk az erdőből. Pár pillanattal később már ott rohant előttünk az állat. Mikor úgy ötven méterre ért Hein ráüvöltött. Ettől megtorpant, és ez a megtorpanás pont elég volt Heinnek hogy leterítse. Pont szíven találta a fiatalabb nőstényt. Egy pillanatra megdermedtem a lövéstől. A gyors, és erőszakos esemény miatt kellett egy kis idő mire feldolgoztam mi is történt. Nem mondom, picit megütött az elesett vad látványa. Az emberségemnek nem esett túl jól ahogy rángatózott. Na de mit sajnáltatom itt magam, számára valószínűleg sokkal rosszabb élmény volt. Bár egy vágóhídhoz képest...

Hein bejelentette rádión hogy mi történt. Az állat belsőségeit rögtön el kellett távolítani. A csapat többi tagja szép lassan összegyűlt, és gratulált a vadásznak. Előkerültek a laposüvegek. Jäger folyt belőlük. Nem volt rikoltozás, fennhangon ünneplés. Nyugodt, mosolygós vállveregetésekben és koccintásban merült ki a dolog. Ezután tüzet raktunk és ettünk. Beszélgettünk, kávéztunk. A legvégén pedig hatan rángattuk ki a több mázsás jávorszarvast az erdőből, majd feltettük egy terepjáró platójára.

- Badestamp: Magyarul fürdődézsa. Bár számomra ez először nem sokat mondott. Nagy fából készült - főként kinti, de igazából lehet benti - medence. A hozzá tartozó kályhával fűtik be. Ázsiából származik az ötlet, de Norvégiában is igencsak népszerű.

Azért említem mert ottlétem során pont beszereztek az udvarba egy ilyet. Ismerőstől vették, olyantól akinél három afrikai menekült szállt meg épp. Ők segítettek nekünk elhozni egyik farmról a másikra. Nem mintha ez annyira fontos tény lenne, de gondoltam megemlítem.

Miután Heinnel picit kipofoztuk... na jó. Hein pofozta ki, bevallom. Én csak adogattam neki dolgokat, meg néha fúrtam mint egy jó asszisztens. A lényeg hogy kész lett, és az első este beleültünk házi sörrel kezünkben. Senki nem találná ki mi jött ez után. Sarki fény... nem annyira gyönyörű mint a dombon, de azért na.

Összességében mindenképpen pozitív, és őszinte a koncepció ez a HelpX. Ottlétem nagy részét élveztem, és a megkaparintott élményekben szimpla turistaként nem lehetett volna részem. Ennek ellenére rejteget veszélyeket magában a dolog, de ez természetes. Semmi sem tökéletes ugyebár. Fontos a kommunikáció, és az arányérzék. Előfordult hogy egyes napokon úgy éreztem túl sokat dolgoztam, más napokon úgy éreztem nem eleget. Mindenkiben ott van az az alapvető igazság érzet. Nem akartam többet elvenni mint amit adtam. Ez persze fordítva is igaz. A háziak megosztják az otthonuk, próbálnak élményekkel gazdagítani, ha már a fizetés nincs képben. De velük is elszaladhat a ló az elvárásokat illetően. Vékony a vonal az önkéntes, és a rabszolgatartás közt. Ahogy az önkéntesség és az ingyen élés közt is. Azt hiszem a végére mindkét fél elégedetten zárta le a periódust. Ők már több éve fogadnak segítőket. Elmondásuk szerint az esetek túlnyomó többségében jó érzéssel válnak el a vendégtől.  De nekem sem ez volt az utolsó HelpX élményem.