"Ki figyel rád..."

Hanoiig volt megtervezve részletesebben az utunk, úgy voltam vele a Vietnami két hét megállóin majd menet közben agyalunk, aktuális kedv alapján. Kiírtam pár várost, és nevezetességet korábban, de csak nagyon jegyzetesen. Első megállónak egy Ninh Binh elnevezésű települést választottunk. Nyugis, vidéki város, gondoltuk majd bérlünk kerékpárt és körbetekerjük a rizsaföldeket, meglátogatjuk a környező falvakat, esetleg hajókázunk az ottani hegyek közt. Ez is történt szó szerint, annyi extrával hogy egy hatalmas pagoda komplexumot is meglátogattunk. Két óra alatt tettük meg a száz kilométert, ami itteni mértékkel nem is olyan rossz. Laosz óta a 30 km/órás átlagsebességhez voltunk szokva. Út közben egy pihenőhelyen másik buszra ültettek párunkat, mert amivel elindultunk, egy szervezett napos túrára indult. Az eredeti terv szerint minket ledobtak volna a városközpontban, de késésből indultak, így nem tudták megtenni ezt a kitérőt, át kellett hogy passzoljanak. Picit bántam, mert egy dán ...

Félve tértem vissza Namba ennyi év után. Elvégre bármilyen apróság beindíthatja a PTSD-m (poszttraumás stressz). Legutóbb, mikor itt jártam a kambodzsai határ mentén állomásoztunk a szakaszommal. Harminc kilós menetfelszerelésben róttuk a dzsungelt Charlie Sheennel, Tom Berengerrel, és Willem Dafoeval. Éjszakai rajtaütésre készültünk a közeli Vietkong táborral szemben mikor... na jó, ebből ennyi elég is lesz. Hanoi Vietnam fővárosa, és második legnépesebb települése hét és félmillió lakosával. Tehát egy elég masszív ázsiai metropolis annak minden velejáró tulajdonságával: Koszos, olykor büdös, a forgalom pedig életveszélyesen kaotikus. Szállásunk a legbelebb belvárosban volt, ami egyben az óváros is, de azon kívül hogy szűkek az utcák, semmi "ó" nincs benne. A kis sikátorokban sámlin ülő helyiek kávéznak, cigiznek, vagy a portékájukat árulják. De sokszor még henteskednek is, nem túl higiénikus körülmények közt. Robogó bármelyik pillanatban feltűnhet. India, és Kína ju...

Elméletileg este hatkor indult volna a busz Hanoiba, Luang Prabangból. Fél órával korábban érkeztünk a nemzetközi buszpályaudvarra. Becsekkoltunk a jegyirodánál, megkaptuk a beszállókártyát az ülésszámunkkal, és vártunk. Hatkor még a busz tetejére dobálták fel a csomagokat. A legénység semmit nem beszélt angolul, annak ellenére hogy az utasok úgy hetven százaléka külföldi volt. A főnöknek tűnő sofőr egykor még fehér, most már inkább világos szürke pólóját hónaljáig felhúzva csapkodta a hasát, és ordibálva koordinálta a munkát. Nem tudom Vietnami vagy Laoszi, de az az igazi telitalpas paraszt. A feje már szinte teljesen kopasz, keserű arcán sűrű bajusz. Mikor két fiatal lány felszállt, utánuk ment és leüvöltötte őket a járműről. Rögtön a szívembe zártam az urat. Mint kiderült a jegyünkre írt ülésszám az égvilágon semmit nem jelentett. Mivel késve kezdtük a beszállást, siettetve berugdostak minket a buszba. Egy festett hajú ázsiai srác a busz leghátuljába tessékelt minket két lány mel...

Luang Prabang, Laosz szocialista köztársaságának egyik legnépesebb városa nyolcvanezer lakosával. Ide utazva erősen érződött az országon a szegénység, ez a kisváros viszont picit előrébb jár, hála az ide áramló turistatömegnek. Nem véletlen a népszerűsége, rögtön a Mekong partján helyezkedik el Luang Prabang, a központban lévő Phousi hegyről belátni a várost és környékét. A közelben találunk nemzeti parkot gyönyörű vízesésekkel, és ösvényekkel. Rengeteg a kirándulási lehetőség, ezen kívül akadnak pofás buddhista templomok, éjszakai piac helyi kézművesek termékeivel, és finom ételek. Valóban hangulatos a város, be is jártuk a nevezetes pontjait, a Phousi hegyen lévő templomnál még egy fiatal szerzetes is megtalált. Azzal állított meg hogy angolul szeretne gyakorolni. Ebből az lett hogy újra és újra azt ismételgette vidékről jött szegény családból, és nincs pénze hazalátogatni. Nagyon halkan mondta mindezt, közben úgy tűnt aggódva figyelte nehogy bárki meghallja mit beszél. Értetlenül...