"Ki figyel rád..."

Szenteste napjának reggelén érkeztünk meg a napsütötte Sanghajba, egy éjszakai vonattal. Hat ágyas fülkénk tele volt velünk, és két kínaival. Az egyik igen jól beszélt angolul. Össze is barátkoztunk vele a rendelkezésünkre álló tizenhat óra alatt. A fiatalember úgy hívják: - öveket bekötni - Hongbing! Hongbing az IBM-nek dolgozik Sanghajban. Szoftverfejleszt talán, vagy valami hasonló kompjúteres hókusz-pókuszt művel ott. Hosszas beszélgetésünkből a szellemváros témáját ragadnám most ki. Ha eddig nem állt volna rendelkezésetekre az az információ, miszerint Kínában akadnak olyan városok/városrészek, amik tökéletesen ki lettek épülve, csak épp az égvilágon senki nem lakik ott, akkor most íme. Datongban kocsikáztunk át egyen nem is olyan rég. Négy sávos út, felhőkarcoló méretű lakóházak, szép környék egyetlen szál lélek nélkül. Groteszk látvány, főleg hogy nem sokkal később egy apró agyagházakból épült falucska mellett hajtottunk el. Eszetlen fejlesztés. Valahogy így lehetne...

Egy férfi ül velem szemben a váróteremben. Nem koszos, teljesen átlagos állampolgár benyomását kelti, de kezdek rosszat sejteni, mikor két ujjal elzárja az egyik orrlikát. Bizony, kicsapja az üreg tartalmát, majd nyomatékosításként a takony után köp egy kis nyálat. Találkozik a tekintetünk. Az én arcomra undor integrálódott, az övére mosoly. A legeslegjobb válasz amit a köpködések miértjére találtam az volt, hogy "egyszerűen parasztok". Ennek a tudományosabb kifejtése fellelhető szociológusok megfogalmazásában is, de az kevésbé vicces. Akad olyan okostóni, aki a szennyezéssel próbálja felmenteni őket, de véleményem szerint is csak egy csúnya rossz szokás. Csakúgy mint a guggolós wc. Egy kerámia luk a padlóban. Előbb vennék részt népirtásban (csak vicc), mint ennek az ostoba mellékhelyiség típusnak a terjesztésében. Ha guggolva akarok belet üríteni, kimegyek az erdőbe. Vagy bármely kereskedelmi rádió/tv adó székházának egy zsúfolt konferencia termébe. Alapvető emberi...

Egy pekingi metróállomáson a tömegbe meredtem. Épp arra kért minket a hangosbemondó hölgy hogy álljunk az ajtók két szélére, engedjük előre a leszállókat a hatékony beszállás érdekében. Azaz szerintem csak az angol szöveg volt ez, a kínai valahogy így hangozhatott: "Kérem tolongjanak az ajtóhoz, majd dulakodjanak fel a vagonra mielőtt a leszállók megmozdulhatnának. Utazás közben pedig legyenek szívesek, és szívjanak fel nagyjából 25 dekagrammnyi turhát a torkukból." Képzelj el egy hegyi utat: százötven méterre beláthatatlan kanyar, előtted egy sornyi kamion. Nem látni pontosan mennyi, mert az egyik épp a kanyart veszi, de háromnál biztosan több. Belekezdünk az előzésbe? Nagyon úgy tűnik, mert az ülésbe kapaszkodva azon gondolkozom vajon a biztosítóm hazapostázza e az összekanalazott agyvelőmet. Vagy esetleg egy utcai árustól veszi majd meg sült virsli formájában egy ostoba turista. Tehát a közlekedés kultúra Kínában - legyen az gyalogos, vagy járműves - egyszerűen le...

A transzmongol vasúton tintát használtam billentyűzet helyett. Íme az eredmény digitális változata: 1. Nap   Kedves naplóm ... Tegnap este szálltunk fel a vonatra, ami zöld és kínai. A „Peking - Ulánbátor – Moszkva” felirat cirill, és krikszkraksz változata rögtön felfedte a kilétét. A mosolygós kis kalauz birtokába vette a jegyeinket, vis zont az útlevelünkre rá sem nézett, amin meglepődtünk. Követtük a kupénkig, majd beléje zsúfolódtunk. Mármint a kupéba, nem a kalauzba. Négy ágy, egy ajtó, és ablak. Két ágy alatt csomagtartó, az ajtó fölött is egy nagyobb rekesz. Párna, pokróc, lepedő, na meg az asztal. Puha matrac huzatja kék, sárga mintázattal. Tiszta, otthonos. Talajtorna gyakorlatok végzésére nem alkalmas, de bármi másra sem, ami teret igényel. Arra akarok kilyukadni, hogy szűkös. Gond egy szál sem. Ugyebár sok jó ember… istenem… A szamovár a legjobb barátunk lesz, úgy érzem. Picit leforrázott, mikor először használtam, de oda se neki. Tus...

Ereszkedés közben fordult egyet a gép, így a belső sorból kiláthattam a szárazföldre. Az első élő kép ami Oroszországból elém tárult pont olyan volt, mint az átlag polgár legnegatívabb prekoncepciója (csokornyakkendő igazítás) Oroszországgal kapcsolatban: borús szürkésbarna tájon kopár erdők, produktívan pöfékelő gyárkémények, és emberi végtagokért marakodó kóbor farkaskutyák. Az utolsóban nem vagyok teljesen biztos. Elég magasan voltunk, de valamiért úgy éreztem ez történik odalent. Mintha a villanyoszlopokra erősített hangszórókból bömbölő férfikórust is hallottam volna. A belváros felé tartó buszról kitekintve egyre szebb képeket kaptam. A lakótelepek, és egy tér közepén dicsőségesen merevedő Lenin szobortól eltekintve csakis pozitív impulzusok értek. A pókhasú buszsofőr hátra üvöltötte: „Moszkovszkaja” és már neki is állhattunk Szentpéterváron lenni. Nagyjából tíz perc pénzváltás, és negyvenöt perc séta után megtaláltuk az egy folyó partján elhelyezkedő „...

Már csak pár óra az indulásig, de meglepően nyugodt vagyok. Még csak be sem pisáltam. Régóta nem érzem azt a drukkot amit ismeretlen helyre való utazás előtt érez az ember. Gondoltam talán most előjön, de szerencsére várat magára. Pedig korántsem tartom felkészültnek magam; vagy határozottnak azzal kapcsolatban hogy a szerveim nem szöknek meg egy pár szőrös orosz kézzel. Gondolom ez normális. Azért az Indiáról tartott biztonsági kurzus alatt összehúzódott a genitáliám. Semmi újat nem mondtak, csak nyomatékosították hogy "beteg leszel, kirabolnak, átcsesznek, sok a csótány, patkány egér, kígyó hüllő, majom" f*szom... elnézést a vulgarizmusért, de mint láthatjuk itt frappáns rímként funkcionált. Indulás előtt mindenképpen meg akartam nézni a The Way Back című filmet. Ezt meg is tettem annak a rendje és módja szerint. 2010-ben készült színes, angolul beszélő játékfilmről van szó, amit az a Peter Weir rendezett, aki korábban már más filmeket is készített. A történet sz...

Nos tehát, a google segítségével megkreáltam azt a felületet, amin követni tudjátok majd utazásom történéseit. Akik esetleg csak úgy idetévedtek, és nem tudják miről van szó, azoknak elmondom hogy egy 26 éves fehér férfi vagyok. 2013 November 25.-től egy három hónapos, négy országot, és két városállamot érintő (Oroszország --> Kína --> Hong Kong --> Szingapúr --> Malajzia --> Thaiföld) utazásra indulok, aminek a legvégén Indiában (még pontosabban Jaipurban) kötök ki egy humanitárius projektben, ahol fél évet dolgozom majd. Mindezt a Humana People To Peoople elnevezésű dán non(ha-ha)-profit szervezet segítségével teszem. Három útitársam közül egy a magyar, kettő a román. A magyar útitársam férfi, viszont a román duó egyik tagja nőnemű. Az utazás előtti hetet felkészülésre fordítjuk. Mivel a három hónapos csavargás folyamán fejlődő országok társadalmát kell kutatnunk, ezért különböző intézmények (iskolák, kórházak, kulturális központok, non-profit szerveze...