"Ki figyel rád..."

"Hé! Ébredj fel! Ébredj fel!" Napi tízszer kaptam meg ezt az üzenetet. Valami gond van a szolgáltatómmal. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy esetleg a tudatalattimtól jön, és igazából kómában vagyok. Az elmúlt két év nem történt meg, elütött egy busz szegeden és azóta műanyaggal egészül ki a húgycsövem. A másik hasonló félelmem az hogy életem egy pontján majd szembesülnöm kell szellemi fogyatékosságommal. Ránézek a blogomra, kizárólag mássalhangzók, és számok szóköz nélkül. Elkezdem hallani a beszédemben, látni az arcomon. Észreveszem a szociális munkást, aki végig mellettem volt, és rángatott a kocsik elől az utcán. Penang szigetén Georgetownba érkeztünk, de Batu Ferringhi volt a végcél. Part menti üdülőfalu, közel a nemzeti parkhoz ahol még esőerdőt is találunk, meg mindenféle kínhalált okozó állatot és rovart. Épp zárva volt mikor megérkeztünk, eltűnések, halál esetek miatt, de mostanra már nyitva áll az eltűnni, és/vagy meghalni kívánók számára. Szállásunk maga...

Az utaskísérők tradicionális maláj ruhát viseltek, szépen díszített egyrészes világoskéket. Megetettek, megitattak, és szélesen mosolyogtak. Az előttem lévő ülés hátából érintéssel választhattam filmet, vagy sorozatot. The Illusionist, és két Entourage rész után már meg is érkeztünk. Kuala Lumpurban a csatlakozást várva Malajzia rohamos fejlődéséről nézhettem ötletes animációt a tv-k képernyőiről. Repkedtek a statisztikák. Hatalmas léptekben megy az urbanizáció, öntik beléjük a tőkét mindenfelől, már majdhogynem az egész ország boldog. Túl könnyű hozzászokni a jóhoz. Miután elkényelmesedsz, az új nézőpontod visszautazik az időben, és megváltoztatja a történelmet. Kínában nem éreztem úgy, mintha küszködnék. Semmi bajom nem volt azzal, ahogy a dolgok működnek, sikerült adaptálnom magam a környezethez. Mutogatás, ha enni, vagy bármi mást akartam, számomra alapvető termékek hiánya, léptem nyomon rám tukmálás. Hong Kongban szinte mindenki beszélte a nyelvet, így egy nagy korlát l...

"Cipő! Levenni!" Kérte szépen a sofőr felszálláskor. Három sornyi emeletes ágyat zsúfoltak be az újszerű autóbuszba. Hely nem marad kihasználatlanul. A sorok közt hátra oldalaztam, és befeküdtem az egyik alsó rekeszbe. Sajnos nem rólam mintázták a kínai szabványt. A sofőr vezetési stílusa, és az útviszonyok ellenére sikerült aludni egy órát a tízből. Shenzhenben a buszállomástól átgyalogoltunk a kínai határhoz. Egy csoportnyi kisiskolás tódult előttünk a túloldalra. Az átkelés nekünk is pikk-pakk ment, talán még egy percbe sem telt. Pecsét, a csomagok átvilágítása, és már szállhattunk is fel a Hong Kong felé tartó buszra. Az ottani határon már a csomagokat sem nézték át, pár másodperc alatt átrugdostak. Az első benyomásom Hong Kongról az volt, hogy ez a város London vérfertőzésből született torszülött fattya. A szállásunk a legforgalmasabb úton, a Nathan roadon volt. A Londoni Oxford street koszosabb kiadásán. Felveszem az utca gyors ritmusát, mozgok a tömeggel, néh...

Öregember ül a leapadt folyó medrében. Kis sámlija előtt hosszú farúd egyensúlyozik egy farönkön. A rúd mindkét végén madár ücsörög, széttárják szárnyaik alkalomadtán. Nagyok, feketék, de nem tudom mifélék. A bácsi rám mosolyog és integet. Visszaintek. A folyó túlpartján egy csapatnyi gyerek játszik egy tisztáson, mögöttük bambuszerdő, mellettük ló szaladgál körbe körbe akörül a fa körül, amihez ki van kötve. Egy nagyobb gyerek odamegy hozzá, és megüli. A vízen bambuszból összetákolt hajók szállítanak többnyire külföldieket. Az örökké zöld növényzettel borított karszt hegyek onnan magasodnak ahova éppen nézel, kisebbek, nagyobbak, rendezetlen sorokba vetődött sereget alkotnak. A partmentén vízesés, nem tudom honnan jött, de az előtte lévő köveken gyerekek ugrálnak át a forrás másik oldalára. A fent említett madarak a karókatonafélék családjához tartoznak. Ez legalább annyira nem érdekes mint amennyire keveset mond. Viszont arra használták - és néhányan még használják is - ő...