"Ki figyel rád..."

Két év meditáció után drasztikusan megváltozott az életem. Szakítottam az anyagi javakhoz fűző lelki kötelékekkel. Káros gondolataim fertőző hulladékát magam mögött hagytam. Felülemelkedtem az evolúció által rám erőszakolt reaktív viselkedésen. Az Én koncepciójára shift+delete-t nyomtam, de ú gy is mondhatnánk hogy beleolvadtam az univerzumba. Lebegve járok dolgozni. Meditációs években természetesen csekély a kettő, és a fenti ömlengés szemen szedett hazugság. Mint minden készség, ez is rengeteg gyakorlást igényel, de a jelenlegi kezdő szinten is úgy érzem pozitív hatással van rám. Remélhetőleg egyszer elérem azt a pontot, ahol rezzenéstelen arccal viselem amint élve elégek.  Mint minden bejegyzésem, ez is teljesen öncélú. Nem akarok senkit meggyőzni, vagy megtéríteni. Mindössze intellektuális önkielégítést végzek. De mivel az önkielégítés látványa olykor kifejezetten szórakoztató, és valamiért könnyebb fenntartanom a motivációt arra hogy írjak, ha megosztom azt amit írta...

"Az épület melletti park kerítéséhez láncolt széfben találja a lakáskulcsot. Csak írja be a kódot, majd menjen a 127-es lakáshoz."  Írta a londoni szállás adónk. Kellett egy kis idő hogy feldolgozzam ezt az információt. Bristolból nem értük volna el a kora reggeli gépünket Budapestre, így London Whitechapel negyedében töltöttünk egy éjszakát. Nem sokat tudtam a környékről. Ami rögtön szemet ütött a metróállomásból kilépve hogy nem Angliába érkeztünk. Később utána olvastam, és kiderült hogy a lakosság nagy része itt bangladesi. Ennek tudatában kevésbé lepett volna meg hogy egy angol szót sem hallottam az utcán, fehér arcot is csak elvétve láttam. Ez a megfigyelés persze automatikusan fajgyűlölővé tesz. (szarkazmus) Még tetézném a dolgot azzal hogy hangosnak és koszosnak tűntek számomra az utcák. Már sötétben érkeztünk ide, és nem éreztük magunkat teljes biztonságban. Viszont semmi atrocitás nem ért a szállásunkhoz vezető tizenöt perces séta közben, úgyhogy be is fogom a...