"Ki figyel rád..."

Tavaly novemberben 'Bristolian' lettem, azaz egy olyan ember aki Bristolban él. Mert hát ennek külön nevet kell adni. (Nem.) Eleinte a munkakeresésnek és a téli időjárásnak köszönhetően nem igazán barangoltam be a várost. Nagyjából annyit láttam a valamire való részeiből, mint amit egy korábbi posztban mutattam. Manapság azonban jobb az idő és munkám is van, így barátnőmmel hétvégente sétafikálunk mindenfelé. Igen nagy kiterjedésű településről van szó, úgyhogy van merre. Ezeken a helyeken jártunk az elmúlt hetekben, majdnem ebben a sorrendben. - Ashton Court Estate: Méretes park a város szélén rajta hatalmas kúriával. - Favágó sziklafej - Cliftoni függőhíd alulról - Kikötősétány - Bálna valami - Sínek - Blaise Castle Estate: Erdős park a város másik szélén rajta egy kis kastéllyal, és hatalmas kúriával. - Kutya szobor - Egy ház - Arnos Vale Temető: Egy szép, masszív temető ami egyben erdős park is. - Oldbury Court Estate: Még egy park. Méghozzá erdős. Szeretjük ...

Nem számít hogy irodában folysz le a székről, vagy egy raktárban ostoroznak e a produktivitás nevében. A munkahét egy részén eljön az a bizonyos pont, mikor elgondolkozol mi lenne ha fájdalommentesen (ez opcionális) elhunyna körülötted mindenki. Nem azért mert egy lelketlen szörnyeteg vagy, hanem mert ez a rutinra épített túlélő műsor, amit manapság átlag munkahétnek hívnak annyi életkedvet lereszelt rólad, hogy a világvége is megváltásnak tűnne. Távol álljon tőlem hogy bárkit is arra buzdítsak hogy az érzést követően Mortal Kombatba illő repülőrúgással semlegesítse a főnökét, majd a munkahelye minden pontját gondosan levizelve kilépjen. Sajnos mindenkinek be kell nyelnie a maga részét. Tudtommal nem létezik jobb alternatíva. Természetesen Észak-Korea utópiáját leszámítva. Kár hogy nem engednek be senkit. A józan ész megőrzése érdekében túlélési stratégiákat dolgozunk ki a munkahét átvészelésére. Nem akarom leszólni ezeket a stratégiákat, hisz az esetek nagy részében meggátolnak...