"Ki figyel rád..."

Arra lettem figyelmes, hogy az anyaföld ideálként jelenik meg előttem. A racionalitás, és jólét mezejeként, tele dolgos, szorgos, szociálisan éber polgárokkal. Pedig a két legidegesítőbb ember, akikkel Indiában találkoztam európaiak voltak. Egy cseh, és szlovák lány. Csehszlovákok... ha lenne önbecsülésem ezt a "poént" most kitörölném. De nincs. Ezzel a két lánnyal még Delhiben találkoztam pár hónappal ezelőtt. Nyolc hónapig voltak az országban, épp távozni készültek mikor összefutottunk. A két szavas (igen, nem) hindi szókincset természetesen el kellett lőni "véletlenül" minden harmadik mondatnál. "Jaj, hát már annyira hozzászoktam..." Már itt beindult a gyűlölet generátor. Aztán az álszakértői beszédek arról hogy legyünk nyitottak, mert hát nem mondhatjuk azt hogy egy kultúra jobb, vagy rosszabb mint a másik. Tehát amelyik kultúrában elterjedt jelenség, sok helyen következmény nélküli a gyerekmunka, a nemi erőszak, és a sav-támadás (sósav megitatása,...

Hétfő Kedves naplóm... Hajnali fél ötkor keltem négy helyett, így átgondolt bepakolásból sietős hátitáskába hányás lett. Tuktukba be, majd ki a vonatállomáson. Helyem nem volt a vonaton, így a vagon végében ültem le bámuló indiai sorstársak mellé. Két órás út Sawai Madhopurba alsó osztályú alvó kocsiban. Kibírtam volna a földön is, de egy óra után felszabadult az egyetlen fapad az ajtó mellett. Nézhettem a tájat, és a nagyjából középen kettészakadt tehenet. Két kóbor kutya majszolta épp az alsó felét. Ezt a képet egy kis srác követte, a vonatot söpörte végig, cserébe anyagi kompenzációt remélt. Természetesen nálam próbálkozott a leghevesebben. Adtam volna neki, de a kis címleteimet korábban a tuktuk sofőrnek ajándékoztam, így csak ötszázasom maradt, azt meg azért nem. Összetett kézzel rogyott a térdem elé "Please, sir! Please!". Megmarta a combom. Eltoltam a fejét. Csalódottan tovább állt. Hangulat a tetőfokon. Az utazásom célját jelentő közösségfejlesztés...